Ha még nem láttad

A román parlament alsóháza hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezetét – adta hírül kedden a törvénytervezetet kidolgozó Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

    Az SZNT Románia alkotmánya 75. cikkelyének a második bekezdését idézte, amely értelmében a törvénytervezetekről a román parlament először megkeresett háza 45 napon belül dönt. A határidő átlépése esetén a törvény az illető ház által elfogadottnak számít, és átkerül a parlament másik házához. Itt már nincsen határidő szabva az elfogadásra vagy elutasításra.
    A román parlament honlapján az jelenik meg, hogy a tervezetet április 23-án fogadta el a képviselőház, és az immár a szenátus asztalán van. Korábban a törvénytervezeteket jogtechnikai szempontok, valamint gazdasági és szociális szempontok alapján vizsgáló Törévnyhozási Tanács, valamint Gazdasági és Szociális Tanács is negatívan véleményezte. A tervezet negatív véleményezést kapott a kormánytól, a közigazgatási és területrendezési bizottságtól, valamint az emberi jogi, egyházi és kisebbségi bizottságtól is.
    A tervezet megvitatását a szenátus még nem tűzte napirendre.
    Az SZNT elismerte, hogy a Képviselőház a rendkívüli állapot miatt nem tudta tartani a 45 napos határidőt, de úgy vélte, a fejlemény ismét bizonyítja, hogy érdemes ismételten is benyújtani a Székelyföld autonóm státusát meghatározó törvénytervezetet. A tanács megelégedéssel vette tudomásul, hogy a képviselőház szakbizottságaiban kulturált vita folyt a tervezetről, mi több néhány képviselő a tervezet mellett foglalt állást, illetve tartózkodott. Az SZNT ugyanakkor köszönetet mondott a két beterjesztőnek: Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt képviselőnek.
    A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben mandátumot szerzett, de pártjukkal vitában álló két képviselő tavaly decemberben nyújtotta be a törvénytervezetet. Akkor azt tartották céljuknak, hogy érdemi vitát váltsanak ki a tervezetről. 2017 decemberében Kulcsár-Terza József egyedül nyújtotta be a tervezetet, akkor azonban a parlament érdemi vita nélkül elutasította, írja Gazda Árpád/MTI Kolozsvárról.

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás