Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A szíriai felkelők bevallották, ők használtak ideggázt Damaszkusz közelében – tudatta egy AP-forrás. A beszámoló szerint a fegyvert Szaúd-Arábiától kapták. Korábban több szakértő is arról beszélt: a vegyi fegyveres támadás kizárólag bizonyos ellenzéki csoportoknak állhatott érdekében. Ismert, az ellenzékiek a kormányoldalra próbálták hárítani a felelősséget, nem először.

A Damaszkusz-külvárosi (gútai) szíriai felkelők állítólag beismerték az Associated Press (AP) tudósítójának, Dale Gavlaknak, hogy ők voltak a felelősek a múlt heti vegyifegyver-támadásért, amit a nyugati hatalmak Bassár el-Aszad erőinek tulajdonítottak. Gavlak – az Infowars.com tudósítása szerint – állítólag számos interjút készített orvosokkal, helyi lakosokkal, lázadó harcosokkal és családtagjaikkal. Sokan közülük úgy vélik, hogy a lázadók a szaúdi hírszerzés főnökétől, Bandar bin Sultan hercegtől kaphattak vegyi fegyvereket.

Az al-Kaidának készült a vegyi fegyver?

Mint elárulták, a Szaúd-Arábiától kapott vegyi fegyver által okozott tragédia egy véletlen baleset eredménye volt, a felkelők, akiket nem készítettek fel kellőképpen, helytelenül bántak a fegyverrel. Az Infowars.com azt írja: úgy tűnik, eredetileg át kellett volna adniuk azokat – az an-Nuszra Front szélsőséges lázadócsoporton keresztül – az al-Kaidának. Egy „J” fedőnevű lázadó állítólag azt mondta Gavlaknak, hogy nagyon kíváncsiak voltak ezekre a fegyverekre, és sajnos néhány harcos kipróbálta őket.

A szaúdi kormánytól kapnak fizetést?

Abu Abdel-Moneim, egy ellenzéki lázadó édesapja állítólag azt mondta Gavlaknak: a fia két hete megkérdezte tőle, mit gondol ezekről a fegyverekről. Úgy írták le őket, hogy csőszerű szerkezetek, valamint nagy gázpalackok. Az apa szerint Abu Ayeshának hívták a szaúdi harcost, aki a fegyvereket szerezte. Gavlak emellett azt írja, hogy lázadók tucatjai mondták el, hogy a fizetésüket a szaúdi kormánytól kapják.

Gavlak hitelessége lenyűgöző – írja az Infowars.com, ő volt az AP közel-keleti tudósítója két évtizeden át, a National Public Radiónak szintén dolgozott, és cikkeket is írt a BBC-nek.

Oroszország – amely Iránnal együtt Szíria legfőbb szövetségese és a fő fegyverszállítója – júliusban azt mondta, saját helyszíni vizsgálatai szarin gáz használatát erősítették meg, a vegyi anyag pedig legnagyobb valószínűséggel a felkelőktől származott.

Számos ponton sántít a felkelők verziója

Csicsmann László, a Corvinus egyetem docense korábban kifejtette: azok a csoportok, amelyek végrehajtották ezt a szóban forgó támadást, pontosan tudták, hogy ezzel a „rezsim átlép egy olyan határt”, amely elvileg külső beavatkozást is generálhat. Ezért a szakértő szerint a vegyi fegyveres támadás kizárólag bizonyos ellenzéki csoportoknak állhat érdekében.

Az ellenzékieknek természetesen létérdeke minden civil áldozatot a kormány nyakába varrni, hiszen így őrizhetik meg a nyugati közvélemény szemében a romantikus szabadságharcosok képét. Erre azonban rácáfol az, hogy többször bebizonyosodott: az ellenzékiek sem maradnak el kegyetlenkedés terén a kormányhű katonáktól.

Az Amnesty International már tavaly jelezte: a lázadók sokszor megkínozzák és megölik a fogságukba esett kormánypártiakat, olykor élő páncélnak használtak katonákat az összecsapások során; sőt Aleppóban tavaly kórházakat és egy iskolát is felrobbantottak. Az ENSZ korábban aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy mindkét oldal, tehát a lázadók is a front közvetlen közelében alkalmaznak gyermekeket beteghordóként, kézbesítőként, szakácsként.

Cél: a nyugati közvélemény szimpátiája

Korábban is volt már rá példa, hogy az ellenzékiek a kormányoldalra próbálták áttolni a felelősséget: a húlai mészárlás során több mint száz civilt öltek meg feltehetően a felkelő milicisták, a nemzetközi sajtóban – ellenzéki információkra hivatkozva – mégis a kormányoldalt vádolta a legtöbb orgánum a gyilkosságokkal. A sokkoló képek hasonlóak voltak a mostaniakhoz: kínhalált halt gyermekek és nők halomba dobált tetemeiről keringtek fotók az interneten és kapcsolódtak sok ember fejében örökre Aszad rezsimjéhez. Számos szemtanú vallomása szembement ezzel a verzióval, de erről meglehetősen kevés médium számolt be.

Mit lép Amerika?

Csicsmann László egyébként úgy látja, hogy Amerikának az egyre valószínűbbnek látszó intervencióval nem célja az Aszad-rezsim megdöntése, mert azzal csak nagyobb káoszt idézne elő a térségben. A docens szerint az Egyesült Államokban is tudják a líbiai és az egyiptomi helyzet után, hogy nem képesek Aszad elmozdításával megoldani a térség problémáit.

Barack Obama kedden kijelentette: biztos benne, hogy a kongresszus támogatni fogja a Szíria elleni, általa kezdeményezett katonai csapást. Az amerikai elnök a Fehér Házban tartott megbeszélésen arra is rámutatott, hogy szárazföldi alakulatokat – a korábbi beavatkozásokkal ellentétben – nem vezényelnének az országba. Barack Obama a szír lázadók és Izrael csalódottságára még szombaton jelentette ki, hogy mégis megvárja a kongresszus felhatalmazását a támadással.

Európa államai megosztottak a kérdésben: a nyugati hatalmak közül egyedül a franciák álltak ki teljes vállszélességgel az amerikai agresszió mellett, de már ott is erősödnek azok a hangok, amelyek szerint az elnöknek nemzetgyűlési felhatalmazást kellene kérnie a beavatkozáshoz. Németország és Nagy-Britannia nem támogatja az Egyesült Államok támadását.

(MTI)

magyartudat.com

One thought on “A szíriai felkelők beismerték a vegyifegyver-használatot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás