A marhavagon csikorogva állt meg. Kintről ordítozás, parancsok, kutyaugatás, hallatszott.
A marhavagonban négy halott és száztizenhat halálra rémült ember várta további sorsát.
Szomjasan, büdösen, éhesen álltak, és sokukban az a gondolat villódzott, hogy jobb lenne meghalni, mint ezt a megaláztatást elszenvedni. Grünwald bácsi, az idős pesti zöldséges hangosan, el-elcsukló hangon imádkozott: Semá Jiszroél… Semá Jiszoél… néhány gyermek – és anyjuk is velük – sírt, s az emberek szemében valami soha nem látott kevercse volt a halálfélelemnek, a beletörődésnek, az elkeseredettségnek… a lázadásnak…
***
A vagon lengőajtaja iszonyú éles hanggal tárult fel. Leparancsolták a zsibbadt végtagokkal tízegynéhány órája összezsúfolva álló embereket, akik alig tudtak megmozdulni, lépni, lemászni a vaslépcsőn.
Sokan kiestek, s úgy értek földet a vagon mellett…
A rampán néhány tiszt, és egy fehérköpenyes szikár, gyűlölködő tekintetű ember várta transzportot.
Hosszú idő telt el, amíg rendeződött a sorbaállítás, majd a fehérköpenyes és egy tiszt szelektálni kezdte az érkezőket…
Kicsit messzebb füst gomolygott… emberi áldozatok füstje.
Ártatlan, segítőkész, elhurcolt szatócsok, schusterok, pékek, cukrászok, vasmunkások, papok, munkára képtelen öregek, gyermekek és betegek füstje. A 20. század embertelenségének első fekete füstje, amely azóta is gomolyog…
Grünwald bácsitól megkérdezte a fehérköpenyes, hogy mennyi idős, majd az oldalsó sorba állította…
Az öreg hang nélkül beállt és tovább imádkozott.
Érezte, hogy lábát elhagyja az erő, majd megremegett az egész teste és a földre zuhant. Többen próbálták felállítani, de nem ment.
Az öreg szeméből folyt a könny, gondolatai a kis boltban jártak, ahol mosolyogva szolgálta ki a pesti asszonyokat, ahol egy-egy almával, barackkal megörvendeztette a szegény, nézelődő gyermekeket, s kamat nélküli hitellel segítette azokat a munkásembereket, akiknek a vasárnapi ebédhez zöldségre sem jutott.
S nem egynek – látva a kilátástalan helyzetét –, elengedte a hitelt, amikor fizetés után felkeresték, hogy kiegyenlítsék a számlát. Grünwald bácsi már nem volt magánál.
Mosolyogva mondogatta… tessék válogatni szépasszony… tegye csak oda bátran, majd elintézzük, amikor lesz… Majd mintha a segédjéhez beszélt volna: – Ó, te meshügge… megint elejetetted te azt a tojást? Te vagy egy nagy chámer… – Aztán megjelent előtte a konyha képe, ahol épp ebédelt, amikor a nyilasok megjelentek… és újra érezte fején a nyilas hatalmas tenyerét, hallotta a porcelántányér hangját, amikor levesestül lelökte előle a földre a feketeruhás pribék. Látta nyolcvanhat éves édesanyját, amint a másik nyilas a haját cibálva rángatta az ajtó felé, s hallotta a durranást… Igen, a durranás óh, Adonáj, az a durranás … amely után az ő drága fia, Grünwald Ármin, aki megpróbálta apját és nagyanyját megvédeni, holtan esett össze.
Az öregasszonyt otthagyták a lépcsőházban. Már ő is halott volt…
Az egyik tiszt odalépett az erőtlen, haldokló Grünwald bácsihoz és szó nélkül fejbe lőtte. Intésére két katona elvitte az útból… a gomolygó füst irányába.
***
Günwald bácsi édesanyját, a drága mamelebent és fiát hamar elvitték a házból, s a zsidó temetőben, még délután el is temették…
Néhány nyilas és egy tacskó kölyök jelent meg a lakás ajtajában. A kölyök épp aznap ünnepelte tizennegyedik születésnapját.
A nyilasok tudták, hogy kikeresztelkedett zsidó, s azt is tudták, hogy az értékeken kívül semmi nem számít neki.
Sok zsidó embert ismert, s tudta, hogy hol, milyen pénzt, ékszert és más értéket lehet találni, az elhurcoltak lakásaiban.
Sokhelyütt megfordult a hitközségben, s amikor elvitték a zsidókat abból a házból, ahol lakott, ő a padláson, egy gerendán nápecolva kivárta, hogy befejeződjék az embertelenség.
Farzsebéből elővette a városmajori plébánián kapott keresztlevelét, amelyre már nem Schawartz György volt írva, hanem Sörös György (ésőbb Sorosra módosíttatta, mivel angol nyelvterületen kiejthetetlen a Sörös név- Szerk).
Ezt a nevet Kriegs-Au Emil plébános találta ki neki, aki akkor kezdte el a keresztlevelek kiosztását az őt felkereső zsidóknak, amikor káplánját a nyilasok zsidó származása miatt elvitték.
Gyurka egyezséget kötött a káromkodó nyilasokkal, amikor azok egy lakásban semmit nem találtak… pedig a zsidóról tudták, hogy gazdag ember volt…
A kis „keresztény” Gyurika, eközben ott somfordált a gangon, és megmutatta nekik hol van a pénz és az ékszer.
Ettől kezdve a Kile minden lakását vele járták végig a pribékek, de kis bochernak volt annyi esze, hogy nem mindet mutatott meg… hiszen a szolgálataiért magát is meg kellett jutalmaznia…
Grünwald bácsi édesanyjának és fiának levajéját is ő intézte el a Kile dajenjéval és sámeszával, majd pár nap múlva megkezdte a leltárt az elhurcolt és megölt Grünwaldék lakásában, és a boltban…
Ám ekkor nem szólt a nyilasoknak. Mindent megtartott magának. Grünwald néni aranyai, festményei, pénze, és a boltocska minden értéke nedánként „rá maradt”, mintegy megalapozva a jövőjét.
A leltárt talán akkor kezdte a Schwartz-Sörös gyerek, amikor Auschwitzban az élettelen Grünwald bácsit a rampán fejbelőtték…
——————————-
„Holokauszt-tudatos antiszemitizmus”
Talán a világ legaljasabb és egyben – finoman szólva is – legostobább emberének gondolataival találkoztam az A „zsidó” hullarabló címmel megjelent novellám után, és annak apropóján.
A szerző ugyanis egy hetilap internetes oldalán arról értekezik, hogy a novellámmal – mert az Sorosról is szólhat – kitaláltam a holokauszt-tudatos antiszemitizmus műfaját.
E sérült tudatú irodalmi műfaj-feltaláló ugyanis nem a megrabolt, és kifosztott, Auschwitzban meggyilkolt hittestvérei miatt siránkozik, hanem amiatt, hogy valaki szembe merte állítani Soros végtelenül aljas és embertelen, ráadásul a legkisebb lelkiismeret-furdalás vagy bocsánatkérés nélküli önvallomásában elmondottakat a tragikus és embertelen valósággal… egy öreg budapesti zöldséges vészkorszakba helyezett történetében.
Igaz, a novellában tévedtem, hiszen nem a nyilasokat segítette a kikeresztelkedett Schwartz-Sörös-gyerek, hanem a Gestapo-t magát.
A szerző aljassága azért gyalázatos, mert a bűnözőt védi, a jó szándékú írót pedig ócsárolja, félelmet keltve, hamisan vádolva, miközben antiszemitizmust szít… sajátjai ellen.
Maga az új, és általa kitalált műfaj azonban nem újkeletű, csak az elnevezés az, ami a szerzőnél családi hagyomány lehet, amennyiben neve alapján beazonosítható, és nem csupán névrokonság van közte és a rendszerváltás egyik leghírhedtebb hazai SZDSZ-es magyar-, és keresztényellenes politikusa között… Azt gondolom, hogy a fentieket látva, nem kell külön kitérnem a cikkében sorolt, és részemről immár rutinból, kézlegyintéssel elintézett hazudozásaira…
E vagy gonosz, vagy súlyosan pszichopata, vagy csak egyszerűen jól megfizetett „sorosista” szerint ugyanis, ha bárki kimondja, leírja, a szót: „zsidó”, e magát újságírónak hívő „fajvédő”, rögvest az antiszemita szót társítja mellé szinonimaként.
Pedig elárulom: A keresztény embernek fő feladata szeretni. Még őt is…
A fentiek okán, valami azt súgja, hogy nem a novellával, és nem az én érzéseimmel lehet a baj… Bár…, magam is kicsit skizofrén lehetnék, ha jól belegondolok és követném emberünk sérült logikáját.
Hiszen a mai világban még belegondolni is furcsa abba, ami az életem része: Fiaimat, zsidó szülészbarátom segítette világra, majd a gyermekek házi gyermekorvosa muzulmán vallású magyaráb volt, aki szintén barátom.
A gyermekeimet egy székely nő szülte, én magam pedig – Uram bocsá’ –, sváb vagyok…
Nos, akkor, politikailag, magánéletileg, vagy nacionáléja szerint melyiket utáljam, és miért?
Talán volna erre is receptje ennek a fölöttébb ostoba, ám profi módon gyűlölködő, de ugyanakkor szánalmas fajankónak, aki irántam érzett undorában és/vagy elmezavarában, képes akár gyalázni is a shoah ártatlan áldozatait, ha értük a keresztény író ejt könnyet – egy novellában.
Ugyanis az, az “általa kitalált” új irodalmi és közéleti műfaj szerint, „holokauszt-tudatos antiszemitizmus”… aminek annyi értelme van, mint a „szocialista-erkölcsnek” – amelyben szerzőnk szocializálódhatott – s amelyben a szocialista szó csupán fosztóképző.
Íme az inkriminált cikk… (itt)
Stoffán György
magyartudat.com
Kiváló cikk !
Benne van minden ami kell !
Gratula !
Szerintem is szuper írás! Az érzelmek ugyebár sötét erdő, amiben könnyen el lehet tévedni. A ’80-as években volt egy kolléganőm, aki oly áhítatos szerelmetes,szeretettel beszélt Mengeléről, hogy elhűlve hallgattam. A hölgy táborlakó volt…
Az idézet ide is jó, a fidesz kapkodva próbálja
követni az elmebeteg uralkodójának parancsait:
„Bár a diktátorka egyre ingerültebb, úgytünik hiába
az a százmilliárdos propagandaáradat, már a fideszes
munkaerő is fejvesztve menekül. Süllyed a hajó.”
Süllyed bizony és egyre mélyebbre.
A szitott antiszemitizmus bizony bűnözés a javából.
Ha államiszintre emelkedik a fasizmus, azt már egyszer átéltük, ha mégegyszer bekövetkezne,
Magyarországnak annyi, Trianon és a szovjetek
gyerekjátékok lesznek a történelmünkben.
Hát csak igy játszadozzon a bukott fidesz propaganda a gyűlölettel.
Már ideje lenne a magyarellenességet szigorúan büntetni és több száz évre visszamenőleg kárpótlást követelni.
Az idézet ide is jó, a fidesz kapkodva próbálja
követni az elmebeteg uralkodójának parancsait:
“Bár a diktátorka egyre ingerültebb, úgytünik hiába
az a százmilliárdos propagandaáradat, már a fideszes
munkaerő is fejvesztve menekül. Süllyed a hajó.”
Süllyed bizony és egyre mélyebbre.
A szitott antiszemitizmus bizony bűnözés a javából !
Ha államiszintre emelkedik a fasizmus, azt már egyszer átéltük, ha mégegyszer bekövetkezne,
Magyarországnak annyi, Trianon és a szovjetek
gyerekjátékok lesznek a történelmünkben.
Hát csak igy játszadozzon a bukott fidesz propaganda a gyűlölettel.
(választ nem igénylek, ez egy propagandista oldal)
Lakosról azt érzem, hogy filoszemita.
Annának maximálisan igaza van!
Köszönettel: Anna néni
Anna is héber név … 🙂
A „hiteles” az, amikor az ember az eszét használva eldönti, hogy
ki akarja napi burleszk szinten ismétlődő monoton forgatókönyvvel
rávenni valami épületes hülyeségre és ki az aki tájékoztat, szórakoztat,
elgondolkodtat, akár a velejáró reklámok árán is.
Az előbbit „fidesznek” hivják. Lehet vélasztani.
Mi vagyunk a butuskák egyemberként, hogy ide-
jövünk irogatni tök fölöslegesen egy anti-magyar
weboldalra. +1
Iskolapélda cimet adta a sorok szerzője cikkének:
„Egy Stoffán György nevű publicista, a kormányközeli polgárportál rendszeres szerzője A “zsidó” hullarabló címmel közölt elbeszélést (idézőjel az eredetiben).
A történet a Soros-ellenes hisztériakeltés szellemében írodott. Szívfacsaró sorokat közöl az üldözött zsidók szenvedéseiről („Igen, a durranás óh, Adonáj, az a durranás … amely után az ő csodálatos fia, Grünwald Ármin, aki megpróbálta apját és nagyanyját megvédeni, holtan esett össze…”), hogy ennek fényében mutassa be Soros Györgyöt, akit a novellában a nyilasok nyomravezetőjeként és a meggyilkolt zsidók vagyonának elrablójaként ábrázol. Stoffán szerint az akkor 14 éves Soros a nyilasok elől eltitkolt zsidóvagyon összelopkodásával alapozta meg amerikai karrierjét.
Az ízléstelen és hazug elbeszéléshez hasonló színvonalú képet mellékeltek a szerkesztők. A megtámadott személyt zombi, vagy más, nem emberi formában ábrázolni – ezt dehumanizálás néven tartja számon a szakirodalom.
Stoffán György amúgy régi motoros: már 1990-ben a rendszerváltás utáni egyik első antiszemita újság, a Szent Korona főszerkesztő-helyettese volt.
Természetesen nem érdemes minden gyűlölködő irományára glosszával reagálni, de itt figyelemre méltó újítással találkozhatunk: korunk szellemének megfelelően a Holokauszt áldozatai előtti főhajtás az alapállás, s ebből bontja ki gyűlölködő történetet a szerző.
Íme a bizonyság mindazok számára, akik abban reménykednek, hogy a Holokauszt-tudatosság lehetetlenné teszi az antiszemitizmust: a tanulékony tollforgató ügyesen elsajátítja az aktuális kliséket, majd ezekre építi fel A „zsidó” hullarabló című elbeszélést. A kormány nagy Soros-ellenes szabadságharcának szellemében.”
Ha nem lenne internet, azt sem tudnánk ki ez a “Stoffán”, igaz, így sem.
Ő már “nagyon magyar, és nagyon magyar keresztény”, szinte már csak ő egyedül.
Borítékolom, hogy ő is lehet zsidó származású, vagy valamilyen szláv, vagy német,
mint errefelé jóformán bárki bárhol. Nagy úr az írói tehetségtelenség, mikor valaki
kínjában, erőlködve, kapaszkodva, acsarkodva próbál minden áron publicitást,
vágyva vmilyen tapsoló közönségre, de leginkább egy orbáni puszira 🙂