Nemmel szavazott Ángyán József volt földművelésügyi államtitkár a kormánypártok azon módosítójára, amely kétharmadossá tette a földtörvényt.
Az alkotmány módosítását hétfőn szavazta meg a kormánypárti többség, Ángyán volt az egyetlen fideszes, aki nemmel voksolt.
Az alkotmány módosítására nemmel szavazott Ángyán József volt államtitkár, mert nem ért egyet a kormány földpolitikájával.
Orbán a hétfői frakcióülésen rápirított már, hogy ha nem tetszik neki, akkor nincs helye a frakcióban. Ángyán ellen fegyelmi eljárás indulhat.
Az [origo] értesülése szerint a hétfői frakcióülésen Orbán Viktor miniszterelnök keményen rápirított Ángyánra és Bencsik Jánosra, amiért ők szembe mentek a kormány álláspontjával. Az [origo] korábban már megírta, hogy Ángyán vélhetően nemmel szavaz majd, délután pedig valóban így is tett.
Orbán Viktor hangját felemelve mondta a képviselőknek, hogy politikai cirkuszt csinálnak, hangulatkeltők hónapok óta, és ha ez így nekik nem tetszik, „akkor menjetek, mert én egyben akarom tartani frakciót”. A frakció alapszabálya szerint Ángyán ellen fegyelmi eljárás indulhat a szavazata miatt. Bencsik János végül igennel szavazott.
origo.hu/HUNGÁRIA TÁVIRATI IRODA – HTI/magyartudat.com