Benkő Lászlóval már együtt muzsikál Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Benkő Lászlóval már együtt muzsikál Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Fotó: Youtube

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa – közölte az együttes hivatalos közösségi oldalán szombaton.

    Mihály Tamás (1947-2020) meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak – írták az oldalon.

Mihály Tamás 1967-től volt az Omega együttes tagja. Presser Gáborral nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az Omega a magyar beategyüttesek élvonalába került.

Presser Gábor kilépése után a legtöbb Omega-dalt ő írta.

Mihály Tamás 1983-ban szólóalbumot készített Szintetizátor-varázs címmel, amelyen Liszt Ferenc és Richard Wagner szerzeményeit dolgozta fel.

Ő komponálta 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét.

Munkásságát 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2000-ben Huszka Jenő-díjjal, 2007-ben Artisjus-díjjal ismerték el, majd 2013-ban az Omega együttes tagjaként megosztva Kossuth-díjat kapott.

Mihály Tamás 2014-ben Basszus! Omega! Egy életre szól címmel könyvet írt az együttes történetéről.

Az együttes billentyűse, Benkő László szerdára virradó éjjel, 77 éves korában hunyt el.

Benkő László 1962-ben alapító tagja volt az Omegának.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás