Az Együtt kedden bejelentette, hogy mozgalmat szervez a konzultációs óriásplakátok leszaggatására.

A rendőrség alaptörvényben rögzített feladata a közrend és a közbiztonság megőrzése – reagált az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére, miután az Együtt jelezte, hogy közérdekű adatigénylést nyújtott be a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációs óriásplakátok őrzésére vonatkozóan.

A rendőrség vasárnap délután ugyanakkor azt is közölte: sem az Együtt közérdekű adatigénylése, sem feljelentés nem érkezett az ORFK-hoz.
Korábban az Együtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Pápa Levente, a párt alelnöke közérdekű adatigényléssel fordult az ORFK-hoz azt kérdezve, mennyibe kerül naponta az adófizetőknek az, hogy “a rendőrség éjjel-nappal őrzi ezeket a szégyenteljes plakátokat”.
A kormány nemzeti konzultációs plakátjainak megrongálása ügyében a rendőrség egy rongálás és egy tulajdon elleni szabálysértés ügyében intézkedett. Az utóbbi ügyben hat embert állítottak elő és hallgattak meg – közölte a rendőrség.
A rendőrség korábbi közleményében azt írta: a XIV. kerületi rendőrkapitányság egy 35 éves hajdúszoboszlói nő, egy 35 éves, egy 31 éves és egy 29 éves budapesti férfi, valamint egy 27 éves érsekcsanádi és egy 24 éves békéscsabai nő ellen folytat tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt eljárást. Az előállítottak 0 óra 20 perc körül szándékosan megrongáltak egy óriásplakátot a Városligetben, a Gundel Károly úton. Valamennyien szabadlábon védekeznek – tették hozzá.
Az Együtt kedden bejelentette, hogy mozgalmat szervez a konzultációs óriásplakátok leszaggatására.
Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap közölte, hogy pártja feljelentést tesz a bevándorlásról szóló plakátok megrongálása kapcsán bűncselekményre felbujtás miatt. Németh Szilárd felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy “ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére”.
Szigetvári Viktor úgy reagált: az Együtt kiáll a plakátrongálás miatt előállított aktivistái mellett és minden jogi, illetve politikai segítséget megad nekik.
A DK Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul az ügyben, míg az MSZP Orbán Viktor miniszterelnöktől vár tájékoztatást hétfőn a parlamentben.
Farkas Gergely jobbikos országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta: a Jobbik szerint a kormány és a baloldal is túlzásba esett a bevándorlásról szóló óriásplakátok ügyében, előbbi azzal, hogy “rendőröket delegált” a plakátokhoz, míg utóbbi a rongálásra buzdító reakciójával.

Fotó: Csepel Info

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás