A bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja Traian Basescu volt román államfő “egyedüli méltó válaszként arra a sértésre”, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől.

A december 11-i választásokon pártja szenátorjelöltjeként induló politikus Facebook-oldalán pénteken tette közzé kioktató hangvételű, goromba jelzőkkel fűszerezett bejegyzését. Kirohanását követői közül többen a választási kampánynak tulajdonították és a szélsőségesen nacionalista pártvezér, a tavaly elhunyt Vadim Tudor stílusához hasonlították. A volt államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) a felmérések szerint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb határán billeg.
Basescu azzal magyarázta az elnöksége idején elképzelhetetlen hangvételt, hogy “most már szabadon beszélhet” és máskülönben a budapesti “politikai kalandorok” nem fogják megérteni, hogy az “igazi Románia a Tiszáig terjed”.
Szijjártó Péter csütörtökön a közmédiának nyilatkozva hangsúlyozta: a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december 1-jén, furcsa lenne, ha a Magyarországot képviselő diplomaták, külügyminisztériumi alkalmazottak román nemzeti fogadásokra járkálnának ezen a napon. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: megtiltotta minden külképviseleten dolgozó magyar diplomatának és mindenkinek, aki a minisztériumban dolgozik Budapesten, hogy részt vegyen akár Magyarországon, akár külföldön rendezendő román nemzeti ünnepi alkalmakon.
A román külügyminisztérium meglepetésének és értetlenségének adott hangot a budapesti döntést illetően, arra utalva, hogy az Európai Unióban és a NATO-ban alapérték a nemzeti jelképek iránti tisztelet.
Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás