![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/unicredit_bank_elleni_vegrehajtas_miatt_megfenyegettek_falus_zsoltot2.jpg)
Megfenyegették Falus Zsolt Ferencet A Bankcsapda Egyesület elnökét.
Az UniCredit először a Trócsányi ügyvédi iroda képviselőjén keresztül fenyegetett meg személyesen a végrehajtás alkalmával, majd az időközben letiltott tv-s riportot és nyilatkozatomat követően elektronikus levélben is megfenyegetett és ezek után a múlt héten kézhez vettem a keresetlevelet, mely szerint megsértettem a bankcsoport jó üzleti hírnevét és súlyosan veszélyeztetem Magyarország nemzetgazdasági érdekeit …
Az UniCredit Bank Hungary Zrt. meghatalmazásból és képviseletében eljárva az alábbi felszólítást intézzük Falus Zsolthoz, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnökéhez.
A Hír TV Magyarország Élőben című műsorának 2016. október 28-i adásában sugárzott interjúban Falus Zsolt mint a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnöke olyan, az UniCredit Bank jó hírnevét és üzleti érdekeit sértő, teljességgel alaptalan, a rémhírterjesztéssel egyenértékű állításokat hangoztatott, amelyek mind az UniCredit Bank mind a teljes magyar bankszektor iránti bizalom megingatására alkalmasak, ennélfogva a magyar nemzetgazdaság egészére súlyos kihatással bírnak és mint ilyen, beláthatatlan mértékű közvetett és közvetlen károkat okozhatnak és büntetőjogi következményeket is maguk után vonhatnak.
Az UniCredit Bankot emiatt érő, illetőleg fenyegető vagyoni és nem vagyoni károk miatt jogfenntartással élünk és készek vagyunk a kártérítést a jog minden eszközével korlátlanul érvényesíteni, mely kárigényünk Falus Zsolttal szemben a sugárzott interjú bármely más médiumban vagy a közösségi médiában történő, akár részbeni megjelenése, idézése vagy hivatkozása esetére egyaránt kiterjed és büntetőjogi következményekkel is bír.
Felszólítjuk Falus Zsoltot, hogy a károkozó magatartását haladéktalanul szüntesse be, és tegyen meg haladéktalanul mindent annak érdekében, hogy a felvétel más médiumban történő, akár kép vagy videó formájában történő, részbeni vagy teljes megjelenését, idézését vagy hivatkozását megakadályozza, az esetlegesen már megjelent vagy a későbbiekben megjelenő tartalmak törlése iránt pedig haladéktalanul intézkedjen.
Jogfenntartásunk és kárigényünk valamennyi lehetséges jövőbeni, az UniCredit Bankot jó hírnevét sértő és károkozó magatartásra is kiterjed és magában foglalja a büntetőjog eszközeinek alkalmazását.
http://www.nt.hu/email2012/img/nt-logo.png
Dr. Varga Zoltán
Partner
Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda
H-1126 Budapest, Ugocsa utca 4/B
Mivel ez a bank minden határt és szabályt átlépett, még a gyermekem és az unokám kifosztásával is megfenyegetett, ezért szeretném ha ez a gátlástalan és tisztességtelen bank véglegesen kivonulna Magyarországról !
Így tehát elkezdődik „A PER” …
… ahol a devizahitelezés legaljasabb szereplői és az alkalmazott pénzügyi termékek, illetve eszközök és módszerek kerülnek nyilvánosságra. Ebben a perben végre napirendre kerülhet, hogy a hitelezők számára miért volt közömbös az árfolyamváltozás és miért mellékes körülmény, ha a fedezeti ingatlan értékét az árfolyamváltozás miatt megnövekedett követelés meghaladja.
Személyes tapasztalatom szerint, az UniCredit munkatársai és jogászai előtt teljesen ismeretlen fogalom a kockázatkezelés, ezért nyilvánvalóan az UniCredit, mint hitelező hiányos ismereteinek és az ostoba munkatársainak köszönhető, hogy szerződéskötéskor nem képezték az ügyfél tájékoztatások részét a kockázatkezelési lehetőségek, így az ügyfeleknek árfolyamvesztesége keletkezett 😀
Falus Zsolt Ferenc
A Bankcsapda Egyesület elnöke
magyartudat.com
Veszélyezteti a bank jó üzeleti hírnevét? Ezen kínomban csak nevetni tudok, talán hirhedt hírnevüket, s ha valaki, hát ők veszélyeztetik már régóta nemhogy hazánk, hanem a magyar nép népgazdasági érdekeit. Jobb lenne, ha minden bank kitakarodna az országból, de előtte teljes elszámoltatás alá kell vonni őket.
Ne hagyja magát Falus úr!
Sajnos a bírók zöme a bankárok fajtájából kerül ki.
Ez is egy fidess ügy a javából.
http://hvg.hu/gazdasag/20161007_matolcsy_patai_etikai_eljaras_matolcsy