![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/timosenko-es-lanya.jpg)
Botrányok sorozata teszi hiteltelenné a mostani választásokat – állítja a bebörtönzött Julia Timosenko lánya, aki az összekötő kapocs a volt ukrán miniszterelnök és az egyesült ellenzék között. Eugénia szerint a várható választási csalások pedig biztos győzelmet ígérnek Viktor Janukovics elnök pártjának.
Ön fél az országában?
Nem. 2004-ben hazaköltöztem Kijevbe. Azóta tisztában vagyok azzal, hogy minden nap lehallgatják a telefonomat és átnézik az e-mailjeimet is. Most csak az édesanyám miatt aggódok.
Nem tervezi, hogy menedékjogot kér külföldön, mint az édesapja?
Nem. Az édesapámnak viszont azonnal el kellett mennie az országból, mert jöttek érte. Őt is le akarták tartóztatni. Koholt vádak alapján megkezdődött ellene is a per. Ellenem nincs mit felhozniuk.
Milyen eredményre számít a mostani választásokon?
Semmi kétségem nincs afelől, hogy a most kormányon lévő Janukovics és pártja fogja megnyerni a választásokat. Az elmúlt fél esztendő másról sem szólt csak a botrányos kampányról, amely sem szabadnak, sem tisztességesnek nem mondható, nyíltan folyik az emberek korrumpálása, megvásárlása. Az ellenzék tagjai és édesanyám folyamatosan próbálja felhívni a nemzetközi megfigyelők és más független szervezetek figyelmét a demokráciaellenes tevékenységekre, de eddig nem sok sikerrel. Janukovics mindent megtesz azért, hogy a saját választási kampányára használja fel a helyi, regionális és központi bürokráciát, a közpénzeket és még az állami vállalatokat is. Meggyőződésem, hogy az ellenzéki pártokat támogató szavazatokat nem fogják rendesen összeszámolni.
Van jelenleg olyan vezetője az ellenzéki pártnak, aki össze tudja fogni az ellenzéki erőket?
Édesanyámnak köszönhető, hogy most először Ukrajna történetében a demokratikus ellenzéki pártok egyesültek. Két nagyobb és öt kisebb párt koalíciót kötött. Ez reményre ad okot.
Hogyan tudja vezetni az ellenzéket az Édesanyja, ha a börtönben nem fogadhat látogatókat?
Nehezen, de én mindent megteszek azért, hogy szavai eljussanak az emberekhez. Én vagyok a hírvivő. Ő megírja a leveleket vagy elmondja nekem az üzenetet, és én átadom azokat. Természetesen minden kommunikációs lehetőség korlátozott. Az ellenzéki képviselők szinte soha nem jelenhetnek meg például a médiában. Mindent bevet ellenük a kormány. Ez egy valódi háború! Számunkra pont ezért nagyon fontos, hogy a választási megfigyelők bizottsága kimondja, hogy ez a szavazás se nem tisztességes, se nem jogos. Akkor talán lesz esélye az egységes ellenzéknek.
Putyin Janukovicsot támogatja?
Putyin érdekes módon azt nyilatkozta, amikor a francia elnök, Hollande meghívására elnöki látogatásra érkezett Párizsba, hogy nem ért egyet azzal, ami az édesanyámmal történik. A külügyminiszter is többször kiállt édesanyám mellett, azt nyilatkozva, hogy ez egy politikai színjáték. Lehet, hogy nem tetszik Janukovicsnak, de tény, hogy Putyin kizárólag gázpiacot lát Ukrajnában. Ukrajna két erő között áll: az Európai Unió és Oroszország között. Janukovics egy álomban él, ha azt hiszi, hogy képes egy olyan falat építeni Ukrajna köré, amely megvédi minden befolyástól.
Amennyiben ön elindulna a választásokon, mennyre lenne hitelt érdemlő képviselője az ukrán népnek, hiszen ön 14 éves kora óta Londonban élt és mégis csak egy nagyon gazdag család egy szem leánya?
Most nem indulok a választásokon, de „soha ne mondd, hogy soha”. Jelenleg édesanyám Ukrajna legerősebb ellenzéki vezetője, aki valóban nagyon jó életet élt, de most áldozatot kell hoznia az ukrán népért. És ő ezt vállalja, még ha ez nehéz is.
hetivalasz/magyartudat.com