Devizahitelek – Bankszövetség: az azonnali rendezéshez kell a kormány érdemi közreműködése is

 

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Bankszövetség szerint a deviza-jelzáloghitelesek helyzetének azonnali rendezése elképzelhetetlen a kormány érdemi közreműködése nélkül – írja az MTI.

A lakossági devizahitel-állomány létrejöttében felelős mindhárom szereplő – bank, ügyfél és kormány – közös felelőssége a megoldás – közölte a bankok érdekképviseleti szerve hétfőn az elmúlt napokban elhangzott kormányzati bejelentésekre reagálva.
A Fidesz-KDNP csütörtökön arra szólította fel a bankokat, hogy novemberig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseket módosítsák az ügyfelek javára. A Fidesz a devizahitelek elterjedéséért a bankokat tartja felelősnek, ez egy hibás termék, amelynek létrehozásakor “becsapták az embereket, mert nem árulták el a valódi kockázatokat” – mondta Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője.
Kijelentette: ha a pénzintézetek november 1-jéig ezt nem teszik meg, a kormánypárti frakció felhatalmazta a kabinetet, hogy megoldási javaslatát – akár a bankok kárára – terjessze be a parlament elé, amely még idén dönteni fog róla. A frakcióvezető azt is megfogalmazta, hogy gyakorlatilag a devizahitelek forintosítását kell végrehajtani. A politikus hangsúlyozta ugyanakkor azt is, nem indokolt, hogy a devizahitelesek jobban járjanak annál, mintha ugyanabban az időszakban forintban adósodtak volna el.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben megerősítette, ha a bankok ezt nem teszik meg, a kormány lépni fog.
“A banki közösség fontosnak tartja annak megerősítését, hogy nem felelős a magyar valuta árfolyamának gyengüléséért, illetve ingadozásáért, és hasonlóan nem felelős az országkockázat alakulásáért sem, amely közvetlenül érvényesül a magyarországi hitelkamatokban” – hangsúlyozza közleményében a Magyar Bankszövetség elnöksége, hozzátéve, a hitelintézetek érdekeltek abban, hogy a lakossági deviza-jelzáloghitelek adósainak terhei csökkenjenek, és eleget tudjanak tenni fizetési kötelezettségeiknek.
A szervezet ismerteti: a Magyar Bankszövetség a nemzetgazdasági miniszter kérésére 2013. augusztus 27-én átadta a lakáscélú deviza-jelzáloghitelek forintosítására vonatkozó javaslatait. Ezek mindegyike teljesíti azokat az előzetesen megfogalmazott elvárásokat, amelyek szerint a választott megoldásnak arányos teherviselésen kell alapulnia, és akként kell megszüntetnie az érintett háztartások árfolyamkitettségét, hogy egyúttal a háztartások törlesztési terhei is csökkenjenek.
A hitelintézetek ugyanakkor – a különböző adósmentő programokon keresztül – a válság kezdetétől lehetőséget biztosítanak a fizetési nehézségekkel küzdő adósoknak arra, hogy a háztartás teherviselő képességének megfelelő törlesztést teljesítsenek, ha ezt a háztartás jövedelmeinek csökkenése indokolja. A különböző programokban részt vevő, együttműködő adósok a tapasztalatok szerint jellemzően eleget tudnak tenni a vállalt kötelezettségeiknek.
“A bankok készek további javaslatokat kidolgozni akár a teljesítő, akár a nehéz helyzetbe került deviza jelzáloghiteles ügyfeleik érdekében, amennyiben a kormány is kész az elvárásait egyértelműen, világosan megfogalmazni” – írja közleményében a szervezet.
A hitelintézetek önmagukban nem képesek a devizahitelek azonnali forintosítására – egyrészt, mivel erre egyoldalúan nem jogosultak, másrészt, mivel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közreműködése nélkül a forintosítás a forint árfolyamának kiszámíthatatlanná válását okozná. A hitelintézetek nem kínálhatnak fel olyan megoldásokat sem, amelyek a betétesek vagy a pénzügyi közvetítő rendszer szereplőinek kárára kompenzálnák a csökkenő háztartási jövedelmeket – közölte a bankszövetség.
“A fentiekre tekintettel a bankszektor elképzelhetetlennek tartja, hogy a deviza jelzáloghitelesek helyzetének azonnali rendezésére a kormány érdemi közreműködése nélkül kerüljön sor. A megoldás a jelenlegi lakossági devizahitel állomány létrejöttében felelős mindhárom szereplőnek – a bankoknak, az ügyfeleknek és a kormánynak is – közös felelőssége” – hangsúlyozza a bankszövetség elnöksége által szignált közlemény.
A szerződésszerű teljesítések ellen ható bármiféle kommunikáció a Magyar Bankszövetség szerint veszélyezteti a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitását és ügyfelei helyzetét, valamint elveszi az esélyét annak, hogy a hitelintézetek forrást biztosítsanak az elhalasztott lakáscélú beruházásokhoz és a gazdaság hosszú távú növekedéséhez, így végső soron a közérdek ellen is hat. A kormánnyal folytatott korábbi tárgyalások eredményei, így az árfolyamgátrendszer vagy például a Nemzeti Eszközkezelő életre hívása ugyanakkor bizalomra adnak okot, ezért a Magyar Bankszövetség tagjai továbbra is a tárgyalások folytatásának hívei – közölte a szervezet.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás