A Jobbik csalódottan értesült arról, hogy a felsőoktatási intézmények és a politika kapcsolatáról tartott, végül csak a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek részvételével zajló megbeszélésből is kihagyták a nemzeti radikálisokat. Pedig az eredetileg még meghívott Jobbik az egyetlen párt, melyet egyetemisták alapítottak, ifjúsági szervezetből alakulva politikai mozgalommá, alulról szerveződve.
A vitát kezdeményező Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség korábban megkereste a Jobbik oktatási kabinetvezetőjét, hogy az új erő részt venne-e a megbeszélésen. A Jobbik készséggel állt rendelkezésre, hiszen a párt a Jobboldali Ifjúsági Közösségből nőtt ki, onnan örökölte nevét, és a Jobbik legutóbbi kongresszusán, június végén határozott az Ifjúsági Tagozat megalapításáról is. A pártok közül a Jobbik szavazótábora a legfiatalabb, és míg a parlamenti szervezetek közül az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján idén egyik sem képviseltette magát, addig a Jobbik működtette a legforgalmasabb sátrat az EFOTT-on, az alkalomra külön újságot is készítve.
Mindezek után sajnáljuk, hogy az MSZP ifjúsági szervezetének pánikszerű tiltakozására (mely a Jobbik egyetemi gyökereire emlékeztetett) meghátráltak a KDNP ifjai, s inkább csak a parlamenti garnitúrával bútoroztak össze. Kíváncsian várjuk válaszukat: felső utasításra vagy az MSZP-nek való megfelelési hajlamukra változtattak a tárgyalófelek listáján?
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint a felsőoktatási intézményekben való politizálás terén a látszólagos rendszerváltással a ló túlsó oldalára estünk: a közéleti rendezvények teljes tiltása káros, ugyanis a jövő magyar értelmisége tájékozott kell legyen a politikában is. Közömbösség helyett a fiatalok segítségével kell véghezvinnünk a valódi rendszerváltást!
Dúró Dóra,
a Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinet elnöke
A 2009-es EFOTT-on a Jobbik sátra vonzotta a legtöbbeket
Minden nap más jobbikossal beszélgethettek a fiatalok
A koncerteken kívül Vona Gáborra is sokan voltak kíváncsiak
Nem testőrök, érdeklődők gyűrűje veszi körül a pártelnököt
Fankadeli (pirosban) már-már Vona népszerűségével vetekedett
Interaktív játékok: totók és Nagy-Magyarország kirakója
Aki 20 percen belül kirakta, nagy-magyarországos, sünös vagy jobbikos pólót választhatott
A bajai EFOTT Jobbik-sátrának munkatársait a helyi pártszervezet látta vendégül egy halászlére
Más politikai szervezet (bár már nem parlamenti, amióta az MDF kitagadta őket) is próbálkozott sátorral…
magyartudat.hu