A generációk, amelyek majd törlesztik az adósságot
Ha 1978 és 1984 között született, akkor Ön az úgynevezett elveszett generáció tagja, kezdi cikkét a Press.
A hazai, de a nemzetközi szakértők számításai is azt mutatják, hogy a jelzett időszak között születetteknek – igazságtalanul – jóval nehezebb életük lesz a többiekénél, soha nem élhetik azt az életet, amelybe szüleik – ha csak egy nagyon rövid időre is – belekóstolhattak, s évekig fizetik majd vissza a gazdasági válság generálta adósságokat, s törlesztik azokat a hiteleket, amelyeket az ország ezekben az években felvett.
Az 1978 és 1984 között születettek, teljesen önhibájukon kívül, sokkal nehezebb életet kapnak osztályrészül, mint idősebb vagy fiatalabb társaik. Az ok: túl fiatalok és nem érezték még a „boldog szocializmus'” áldásait, gyerekként viszont átélték a kilencvenes évek poklát, viszont túl öregek már ahhoz, hogy megvárják a válságból való kilábalást, a hitelek, államadósságok visszafizetését, írja a Press.
Ezek az évfolyamok még gyerekként a többieknél jobban megsínylették a háború szörnyűségeit, a szankciókat, a kilencvenes évek őrületét, az állam széthullását. Amikor ők általános iskolába jártak, dúlt a háború, az állam széthullóban volt, az üzletek kiürültek, nem volt tej és kenyér, amikor középiskolások voltak, akkor viszont éppen bombáztak bennünket.
Ők most 30 év körüliek, nyakig el vannak adósodva, s egész életükben törlesztik majd egy, a hitelekben teljesen elmerülő ország adósságait. Azok, akik a jelzett időszaknál fiatalabbak, még reménykedhetnek valamiféle szebb jövőben, míg a kicsit idősebbek többé-kevésbé emlékezhetnek arra, milyen volt egy rendezett, viszonylag gazdag országban élni.
Valamikor lehetett tudni, kiszámítható volt az élet. Befejezte az ember az egyetemet, munkába állt, a vállalatokon keresztül (voltaképpen az államtól) kapott lakást, vagy megvette hitelre, akárcsak az autót, aztán jöhetett a családalapítás, mehetett nyaralni és telelni, hiszen a fizetést rendszeresen kapta, s a munkahely is biztos volt, s így lehetett bevárni a nyugdíjas éveket. Manapság, sajnos, az egyetemi diploma egyáltalán nem jelent belépőt a rendezett életbe.
Ma mindenki tudja, hogy elképesztően nehéz munkát találni, s ha igen, akkor sokkal többet és keményebben fognak dolgozni, mint szüleik, tisztában vannak azzal is, hogy valószínűleg soha nem tudnak majd lakást vásárolni, hogy majd nem tudnak éppen minden évben elmenni nyaralni, hogy nagy bátorságra vall családot alapítani, s hogy, a legnagyobb valószínűség szerint, nem lesz nyugdíjuk.
Hogyan tették tönkre ezeket a generációkat?
Menjünk sorjába. Kilencvenes évek, háború, üresen ásító polcok az üzletekben, sorban állás a pék előtt, menekültek végtelen sora, bombázások, a kormányfő meggyilkolása és a végén, mintegy pontként az i-re – a világgazdasági válság.
Nem kell azonban azt hinni, hogy ez nincs így az egész világon, még az Egyesült Államokban is. Az ún. „milleneumi” vagy „Y” generáció (az 1980 után születettek) bajban vannak, írja a Newsweek. Az amerikai „baby boom” (a második világháború után születettek) generációtól eltérően, akik jól éltek és jól élnek ma is, a fiatal amerikaiaknak soha nem ment még rosszabbul a soruk. Ők azok, akiket „bumeráng generációnak” is neveznek, mert az önállóan megkezdett életükkel felhagyva visszatérnek a szülői otthonba, hiszen nem tudják fizetni számláikat és nem találnak munkát.
Az amerikai fiatalok problémái az újabb válsággal kezdődtek, a mieink sokkal korábban, amiért azután a tönkretett generációhoz tartoznak azok is, akik a hetvenes, sőt, azok is, akik a kilencvenes években jöttek világra. S éppen a szerbiai gazdasági helyzet jelenti a legnagyobb problémát, emiatt fogják ezek a generációk életük végéig törleszteni az állam adósságát.
Június végén Szerbia államadóssága elérte a 12,9 milliárd eurót. A munkanélküliek száma folyamatosan nő, jelenleg 650 ezren vannak, közülük 202 ezer 30 évnél fiatalabb, s 20 ezer egyetemi diplomával is rendelkezik.
Százalékarányban az elmúlt időszakban a szegénység éppen ezt a fiatal generációt sújtotta jobban. Az alternatívákat kutató központ felmérése szerint, amelyet a 30 évnél fiatalabbak körében végeztek, Szerbiában ennek a korosztálynak majdnem a 80 százaléka a szüleivel él együtt.
Az egyetemisták 27,7 százaléka tervezi úgy, hogy tanulmányai végeztével végleg elhagyja Szerbiát. Szerbia a szürkeállomány elvándorlása tekintetében egyébként is a világ élvonalában áll.
A kegyetlen kapitalizmus
Az Y-generáció szülei – mondhatjuk – viszonylagos jólétben éltek, volt pénz a nyaralásra és semmiből sem állt „átruccani” Triesztbe egy farmernadrágért és pár márkás pólóért.
De akkor sem volt azért az élet fenékig tejfel. Zoran Milivojević pszichoterapeuta azt mondja, ez a „boldog időkről” szóló mese mítosz, mint ahogyan az emberek Tito idejét is egyidejűleg a jólét és a szörnyű diktatúra korszakaként emlegetik. Megfeledkeznek arról, hogy ez a jólét a hatalmas külföldi kölcsönöknek volt köszönhető, amelyeknek most valamennyien nyögjük a következményeit.
„A mi szüleink azok, akik nem engedték a gyerekeiket felnőni, s amikor a felnőtté vált fiú vagy lány lakást bérelt magának, akkor azt kérdezték: ‘Hol rontottuk el? Mi a baj?’ És ezért, ezeknek a generációknak fel kell nőniük, abba kell hagyniuk a vesztes stratégiák alkalmazását és a siránkozást, hogy ‘akkoriban’ milyen volt, most meg miért nem olyan, s miért nem lesz jobb már soha. A felnőtt, győztes stratégia az, amikor meghatározzuk a céljainkat, elfogadjuk a körülményeket olyanoknak, amilyenek, felmérjük, mik az erősségeink és a gyengéink, mik a lehetőségeink a környezetünkben és aztán hajrá, adj neki! A civilizáció története azt mutatja, hogy ilyen gondolkodással az emberek a legnehezebb időkben is boldogultak. Mindig van valami nehéz, amit el kell viselni, de mégis, harcolni kell”, mondja a szakember.
A kilencvenes évek eseményei elrejtették előlünk azt a folyamatot, amely azt eredményezte, hogy a szocializmusból átléptünk a kapitalizmusba. És ez az „elveszett” generációk egyik legnagyobb problémája, hiszen a szüleik nem tudták nekik megmutatni, hogyan kell élni a kapitalizmusban.
„Sokan azzal biztatták gyerekeiket, hogy majd ha elmúlik ez vagy az az ‘őrület’, akkor minden olyan lesz megint, mint régen, s arra intették őket, várjanak, amíg az állam rendbe jön egy kicsit, s minden ismét ‘normális’ lesz. Voltaképpen azonban maguk a szülők sem fogták fel, hogy a tranzícióval van dolguk, s ezért gyerekeiket sem tudták felkészíteni a másféle életre, a megváltozott játékszabályokra. A kapitalizmus az a rendszer, amely a félelmen alapul, amelyben az emberek nagyon sokat dolgoznak azért, hogy biztosítsák maguknak a túlélést”, fejtette ki Milivojević. (Press)