Ha még nem láttad

A katolikus egyházfő,  valamint az izraeli és a palesztin elnök békére való felhívásával zárult a Ferenc pápa által kezdeményezett békeima vasárnap este a vatikáni kertekben, ahol zsidók, keresztények és muzulmánok imádkoztak a békéért.
A békeima első felében héber, angol és arab nyelvű imádságok követték egymást. Ezeket Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász a vatikáni kertekben egymás mellett ülve hallgatta.
Az imákat a zsidó-keresztény-muzulmán delegációk tagjai mondták el. A héber imádságot David Rosen rabbi, a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottságának elnöke zárta le. Az angolul szóló keresztény imádságot I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka kezdte el mondani. Az arab ima elején Szent Ferenc egyik békehimnuszát idézték.
A közel-keleti békeima végén a katolikus egyházfő, majd az izraeli és a palesztin elnök is beszédet mondott.
Az elsőként és olaszul beszélő Ferenc pápa úgy fogalmazott, „a békéhez nagyobb bátorság kell mint a háborúhoz”. Az egyházfő kijelentette, a Szentföldért mondott imádság előrelépés azon az úton, amely az egységet a megosztottság elé helyezi.
„A világot elődeinktől örökségbe, gyermekeinktől pedig kölcsön kaptunk. Fiaink belefáradtak a háborúkba, és arra vágynak, hogy megpillantsák a béke hajnalát. A békével azoknak a fiataljainknak is tartozunk, akik éppen a békéért haltak meg ” – fogalmazott Ferenc pápa.
Hangsúlyozta, a béke már többször közelinek tűnt, mégsem valósult meg. Ezért van szükség az imára, hogy a „félelem bizalommá, a feszültség megbocsátássá, a fegyverek a béke eszközeivé változzanak. Csakis Isten tudja lefegyverezni a nyelveket és kezeket, hogy soha többé ne legyen háború, megosztottság és gyűlölet!” – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Simon Peresz izraeli államfő héber és angol nyelvű beszédében kijelentette: a békét nem könnyű elérni, de az izraeli és a palesztin szülőknek is kötelessége, hogy békét teremtsenek gyermekeiknek, még ha ez áldozatokat és kompromisszumokat is követel. Az izraeli elnök hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának a békeimára való felszólítása ösztönző erőként hatott és „megérintette a szíveket”. „Soha többé háborút!” – mondta Peresz arra emlékezve, hogy kilenc éves kora óta tudja, mi az a háború.
Mahmúd Abbász palesztin elnök olyan békét kért, amely igazságot, méltó életkörülményeket, szabadságot és független palesztin államot biztosít. Hangoztatta: legyen vége a palesztin nép szenvedéseinek és a Szentföld legyen biztonságos föld mindenki számára.
Mindhárman a béke szóval zárták beszédüket, amelyet olaszul, héberül és arabul is elismételtek.
A beszédeket követő kézfogás helyett Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász arcon csókolta egymást. A vatikáni kertekben elültettek egy olajfát, majd a békeima helyszínével szomszédos épületbe, a IV. Pius-házba mentek, ahol zárt ajtók mögött tanácskoztak.
A találkozón részt vett I. Bartolomaiosz is.

magyartudat.com

4 thoughts on “Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász együtt imádkoztak a békéért

  1. Ez jó vicc! Majd pont a fölvásárló simonperec fog akár 1 cm engedményt is tenni a békéért, amit úgy is el lehet érni, ha kiirtják a palesztinokat. Attól kezdve béke lesz.

  2. Áh, kedves eSzeL! Szerintem akkor sem lenne béke, mert számukra az egész világ kreált ellenség. Abban igaza van Peresz úrnak, hogy a békét nem könnyű elérni. Nem, mert először önmagukat kellene le- és meggyőzni. De mint az állattörténet egyikében, egy folyón a teknőc hátán átúszott skorpió ugyebár halálos mérgét beleszúrta segítőjébe…

    1. Kedves Anna! Itt és most én csak a palesztinok és a zsidók közötti „kapcsolatra” gondoltam. Ha kiterjesztem a rendszert, akkor persze igaza van, hiszen a zsidónak minden ellenség ami nem zsidó. A zsidó szemszögéből súlyos antiszemitizmus, ha nem adjuk akár életünket is önként és dalolva egy zsidóért. És valóban, annyira ostobák, hogy nem veszik észre, hogy létüket a nem-zsidóknak köszönhetik.

      1. Ahhoz képest, hogy mindketten egyben zsidó származásúak is,
        jól elvannak. „eSzel” …
        Anna pl héber név, de a mellüket verő „magyarkodók”
        többsége nagy valószínűséggel egyben zsidó származású szláv és német,
        összefoglaló néven magyar 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás