![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/fertodi_eszterhazi_kastely-1.jpg)
Magyarországra látogat augusztus végén a cseh, a lengyel és a szlovák kormányfő – közölte Havasi Bertalan, a magyar miniszterelnök sajtófőnöke. Augusztus 24-én a visegrádi négyek kormányfői a fertődi Esterházy kastélyban tanácskoznak majd.
Orbán Viktor múlt pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy a tusnádfürdőihez hasonló nyári szabadegyetemet tartanak Kőszegen, és azon idén a visegrádi négyek kormányfői is részt vesznek.
Havasi Bertalan az MTI-nek azt mondta, hogy a szervezés, az előkészítés még zajlik; a tervek szerint augusztus 24-én délelőtt a fertődi Esterházy kastélyban tanácskoznak a miniszterelnökök, délután pedig együtt fórumot tartanak a kőszegi Tranzit – Fesztivál a határon című rendezvényen, ahol több száz magyar és külföldi fiatallal találkoznak.
(MTI)
magyartudat.com