![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/hedvig-es-ugyvedje.jpg)
Interjút adott a Sme napilapnak Roman Kvasnica, Malina-Žák Hedvig védőügyvédje. Elmondása szerint nem csak a belügyminisztérium, de az ügyészség és a titkosszolgálat játékai is a háttérben állhatnak.
„Úgy gondolom, hogy nem egyszerű szélsőségesek támadásáról van szó, legalább egy közülük megrendelés alapján cselekedett. A kitalálója pedig az SIS egyik volt tisztviselője lehetett” – fejtette ki az ügyvéd arra a kérdésre, hogy vajon titkosszolgálati játékot lát-e a történtek mögött. Meglebegtette, hogy a politikusok kijelentéseiben lehetne keresni a motívumokat, ugyanis az érintett tisztviselő nagyon jól megértette magát az SNS elnökével, aki kétszer is utalt arra, hogy a magyar titkosszolgálat felelőssége a támadás. „Nem szívesen mennék bele ebbe a témába, nem akarom veszélyeztetni sem magamat, sem pedig a védencemet” – tette hozzá Kvasnica.
Az ügyvéd elmondta, hogy napokkal a támadás után, mikor még nem lehetett tudni, hogy valóban mi történt, néhány politikust már figyelmeztettek arra, kitalálhatták az egész támadást.
Kvasnica úgy véli, hogy Fico és Kaliňák tisztában vannak azzal, mi történt valójában Hedviggel, viszont erről az ügy kezdetén nem tudhattak. „Mikor vádat emeltek 2007-ben, elsősorban Fico úr tudatosította a problémát” – vélekedett az ügyvéd, aki szerint mostanra az üggyel akár zsarolhatják is a vezetést – utalások szintjén akár az ügyészség részéről.
sme, bumm/magyartudat.com