Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A hétszáz esztendős fennállását ünneplő Gut község központjában a sztálini lágerekbe odapusztultak és a két világégés áldozatai tiszteletére emelt emlékmű közelében áll Szent István fémből készült szobra. A kis park legújabb ékessége pedig egy kopjafa. Az elmúlt vasárnap az ünnepi istentisztelet után a templomból kijövők itt gyülekeztek, hogy emlékezzenek államalapító királyunkra, együtt próbálják megfogalmazni, mire kötelez bennünket a Szent István-i örökség.

Országgá tette a hazát, megtanította a népet imádkozni, elfogadtatta a hitet, sorolta első királyunk érdemeit Sin József, az ünnepség szervezője, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének a vezetője, aki annak a meggyőződésének adott hangot, hogy csak a Szent István művének nagyságába és maradandóságába vetett hit tarthat meg bennünket.

Az idei Szent István napi ünnep üzenete: helytállás, munka, összefogás, hangsúlyozta Gyurin Miklós, a beregszászi magyar konzulátus vezető konzulja. Ezerévnyi tapasztalat mondja, hogy ez a nemzet akkor volt sebezhető, amikor hiányzott a hit vagy az erő a helytálláshoz. Ha elhitették velünk, hogy munka, igazi teljesítmény nélkül is juthatunk valamire, ha hagytuk, hogy az egyéni érdek felülkerekedjen az egymás iránti felelősségen, odafigyelésen, amikor féltünk lépni, cselekedni, egymásba kapaszkodni. Pocsai Vince református tiszteletes, a Magyar Kultúra Lovagja, a kopjafa megalkotója az emlékjel motívumait számba véve beszélt a hétszáz éves település különböző korszakairól, a korai kiteljesedésről, a középkori jobbágysors nyomorúságairól, a fellendülés évszázadáról, a kivándorlással és két világháborúval terhelt huszadik századról, valamint arról, hogy a reményteljesebb jövőbe vetett hit, Krisztus követése adhat mindnyájunknak erőt a további küzdelmekhez.

Szent István művéről – amely több mint ezer éve áll – elmondhatjuk, hogy kiállta az idő próbáját – kezdte ünnepi beszédét Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. Az államalapítás kapcsán első királyunk művéről beszélünk, holott valamennyien tudjuk, hogy egyéni cselekedetekből áll, adódik össze a történelem. Ha nem lettek volna százak és ezrek, akik azonosultak István király törekvésével, azok bizonyára csakhamar megfeneklettek, megbuktak volna. Három út közül választhatnak a mai kárpátaljai magyarok, folytatta a szónok. Vagy elfutnak szülőföldjükről, azaz áttelepülnek, vagy beilleszkednek, belesimulnak abba a cseppet sem európai normarendszerbe, amely a mai ukrajnai közállapotokat jellemzi. Vagy megpróbálnak itt, a szülőföldjükön tisztességesen helytállni: emberként, magyarként egyaránt. Kétségtelen, ez a legnehezebb út. A KMKSZ, mint valóságos alternatívát, ezt kívánja felmutatni. Így válhatunk méltóvá Szent István örökségéhez.

Krisztusban leszünk jó magyarok, hangsúlyozta az ünnepség végén Nagy Szabolcs segédlelkész, aki Isten gazdag áldását kérte a hétszáz éves fennállását ünneplő község valamennyi lakójának életére.

Az ünnepségen az alkalomhoz illő versek és énekek hangzottak el.

Kovács Elemér

karpatinfo.net/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás