Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

A Nemzeti alaptantervet (NAT) a közelmúltban hagyta jóvá a kormány, egyelőre nem tervezik annak felülvizsgálatát – így reagált Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón arra, hogy magyarországi zsidó szervezetek és szövetségek előző nap felszólították a kabinetet: haladéktalanul vizsgálja felül az alaptantervet, és mellőzze abból Nyirő Józsefet, Sinka Istvánt, Szabó Dezsőt és Wass Albertet, mert meglátásuk szerint antiszemiták voltak.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, a négy író „a gyűlölet, az antiszemitizmus mételyét” terjesztette, és terjeszti ma is, ezért „nem fogadható el, hogy a magyar ifjúság oktatásának szerves részét képezzék”.
Az oktatási államtitkár újságírói kérdésre kedden azt mondta: az említett szerzők nem a kötelezően tanítandó tananyag részét képezik. Nem tilos az iskolákban más szerzőket is tanítani, ezért az tiltakozók aggodalma „nem igazán megalapozott” – tette hozzá.

MTI

magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás