Az internetadó elleni tüntetés MSZP-s fő szervezője 48 óra haladékot adott a kormánynak arra, hogy teljes egészében visszavonják a törvényt.
Bár a Fidesz-frakció egyértelműen jelezte, hogy:
az adatforgalomra kiterjesztett adót a távközlési szolgáltató cégek fizetik, nem az előfizetők, nem a magánszemélyek,
a liberális baloldalnak ennek ellenére sikerült újra értetlen tömegeket megmozgatni.
Az internetadóról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő közösségi oldal alapítója a vasárnap este a budapesti József nádor téren tartott tüntetésen.
A Fidesz megsarcolja és becsapja az embereket és a saját választóit is, mivel 2008-ban még ők is az internetadó ellen voltak – hangoztatta a szónok a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtti teret megtöltő demonstrálók előtt.
A tüntetés kezdetekor a szervezők lejétszották Nyitrai Zsolt fideszes politikus egy 2008-as sajtótájékoztatójának hangfelvételét, amelyen kijelentette, hogy a Fidesz nem támogatja az internetadó bevezetését.
A több mint 200 ezer követővel rendelkező közösségi oldal alapítója közölte: 48 óra „haladékot adnak a kormánynak”, hogy visszavonja az internetadóra vonatkozó törvényjavaslatot; ha ezt nem teszik meg, kedden újra demonstrálni fognak.
Gulyás Balázs azt mondta: „a korrupt adóhatóságnak” és Orbán Viktornak sem fognak internetadót fizetni. A tervezett új közteherrel kapcsolatban megjegyezte, hogy Orbán Viktor távozásával biztosan nem lenne netadó.
A netadó bevezetésével a kormány elvágja Magyarországot a világtól, „lábon lövik a gazdaságot” és több ezer munkahelyet veszélyeztetnek – vélekedett.
A kormánynak azért sem tetszik az internet, mert aki használja, az többet lát a világból – jelentette ki a tüntetés szervezője.
A demonstráción többen Orbán Viktort és Putyin orosz elnököt ábrázoló zászlókat lengettek.
A téren transzparens is feltűnt, az egyiken volt olvasható, hogy „bűnözőknek nem adózunk”.
Beszéde végén Gulyás Balázs azt kérte a résztvevőkről, hogy – tiltakozásuk jeléül – a náluk lévő mobiltelefonokat tartsák a magasba, és világítsanak az égbolt felé. A szervező emellett azt is kérte a demonstrálóktól, hogy járuljanak hozzá a költségekhez a rendezőknél.
Ezután a résztvevők – egy „nem a netadóra” feliratú molinó mögött – elindultak a József nádor térről a Fidesz Lendvay utcai székháza felé, hogy – a korábban jelzetteknek megfelelően – a náluk lévő nem használt számítástechnikai eszközöket lerakják a székház elé.
A tömeg – rendőri biztosítás mellett – a József Attila utcán és az Andrássy úton vonult a Hősök tere felé. A tüntetők azt skandálták, hogy „nem hagyjuk!”, illetve „Orbán, takarodj!”.
Az internetadó ellen Budapest mellett több nagyvárosban – Pécsen mintegy négyszázan, Miskolcon néhány százan, Veszprémben több tucatnyian – is tüntettek.
Pécsen, a Széchenyi térre szervezett tüntetés résztvevői előtt felszólalók az internetadó bevezetését átgondolatlan, dilettáns lépésnek nevezték. Úgy vélték: az új adó nehezíteni fogja az információhoz való hozzáférést, a legújabb tudományos eredmények megismerését, sérti a szólás- és információszabadságot, valamint az esélyegyenlőség elvét.
Miskolcon a budapesti kezdeményezéshez kapcsolódva gyűltek össze a Városház téren, hogy az internetadó bevezetése ellen tiltakozzanak. A felszólalók pártpolitika-menteségüket hangsúlyozták.
Az MTI-hez korábban eljuttatott közlemények szerint a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok közül támogatja a demonstrációt az LMP, az MSZP, az Együtt-PM, a DK és a Jobbik is. Ugyancsak részvételre buzdított az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006. A kezdeményezés mellett állt ki a Liga Szakszervezetek. Az internetadó ellen felemelte szavát a Pedagógusok Szakszervezete is. Szakmai szervezetek szintén tiltakoztak az internetadó terve ellen, köztük a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség, a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület.
A parlamentnek kedden benyújtott adótörvény-javaslat tartalmazta az internetadót, amelyet az internetszolgáltatóknak kellene megfizetniük, a javaslat szerint 150 forintot minden megkezdett gigabájt forgalom után.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán kijelentette, a kormánypárti képviselőcsoport az adó bevezetését úgy képzeli el, hogy az a magánszemélyek után maximum 700 forintos havi terhet jelenthet, de ennek megfizetését is a szolgáltatókra hárítanák olyan formában, hogy azt ne terhelhessék át a fogyasztókra. A gazdálkodó szervezeteknél is elképzelhetőnek nevezte egy felső határ megszabását.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán egyeztetett a távközlési szolgáltatók képviselőivel, a találkozóról kiadott közlemény szerint a miniszter az adó bevezetésének okaként azt jelölte meg, hogy a telefonforgalomra kivetett távközlési adó megkerülésére használták az internetet, s ezt a kiskaput kívánja az állam bezárni az internetadó bevezetésével, amiből 20-25 milliárd forint bevételre számít a költségvetés. Az egyeztetésen a miniszter jelezte, hogy készek a szolgáltatók javaslatainak figyelembe vételére, és arra van is mód a törvény parlamenti elfogadásáig.
Címlapfotó:Nagy Béla/MNO
magyartudat.com
Világos honnan fúj a szél. Jelen volt az amerikai ügyvivő is, kavarják már. Nagyon vigyázni! Mindenbe belekötnek.
Maga az internetadóra sincs szükség, megint az emberek pénzét akarják.Gusztustalan, hogy évtizedek óta, újra és újra ezt teszik.De ezen a demonstráción, már nem csak az internet, és más hasonló kommunikációs eszközök adóztatásáról volt szó.Ez már , csak egy csepp a pohárba, és el szabadit mindent.Lehet látni az embereknél levő plakátokon, zászlókon, hogy mi itt a gond, mit is akarnak, mit kérnek, és ez nagyon is jogos.Egy skizofrén beteg Orbán,nem teheti tönkre az emberek életét, persze, meg tette, és a barátai segítették ebben.Olvashatjuk a kérést, Orbán takarodj,mint ahogy a másiknak is írták, hogy Gyurcsány takarodj…Nem is lehettek volna soha, ha nem támogatták volna, más hatalmi „urak” őket.Akik világ uralmat akarnak stb, stb..Azok a hozzá szóló emberek, akik attól tartanak,hogy az okozott károkat, megint a közpénzből kell fizetni, jobb ha hallgatnak.
Vicces emberek ezek a tüntetők.Egy 6 évvel ezelőtti felvétellel operálnak?A helyzet változik, ahhoz kell igazodni. Kedves Mária Ön szerint mennyi ember volt ezen a megmozduláson?Biztos sok mindent lehetne másképp megoldani, de elhiheti mindig van egy kevésbé rossz megoldás, és a Fidesz ezt keresi.A piacgazdaság így működik, a szolgáltatóknak kell fizetni egyébként.Akárhogy is van kevesebbet kell fizetni a villanyért, gázért stb.Ez nagyon sok embernek jó.Nekem nem hiteles egy ilyen tüntetés ahol olyan emberek adják a tippet akik már kaptak lehetőséget a választóktól. pl. Demszky Gábor.Nem arról szól ez az egész, hogy nagyot buktak a baloldalinak mondott pártok? Ugyanazt akarják elérni mint ami Ukrajnában van?
Az internetadót a MULTISZOLGÁLTATÓKKAL fizettetik meg, ami nekünk is jó .. kcsgk!!!
Már megint megy a ferdítés, a lázítás. A Kormány ki fogja terjeszteni az internetet úgy, hogy mindenhova, még a legkisebb településen is lehessen fogni. Ezzel újabb bevételekre, haszonra tesznek szert a multiszolgáltatók, – EZT AKARJÁK MEGADÓZTATNI, ami bekerül a költségvetésünkbe, tehát valamilyen szinten mi is kapunk ebből! Nagyon szigorúan ellenőrizni fogják és betartatják, hogy ezeket az adókat ne hárítsák ránk!!!
Így már érthető, hogy Amerika (lásd pl:upc) miért hördül fel és fordul ellenünk, mert nem annyit kizsebizni belőlünk, mint amennyit szeretne! Az ellenzékieknek ez most rohadtul jól jön, a sok buta közembert jól föl lehet hergelni! A Kormány meg jobban is lekommunikálhatná ezt, hogy ne lehessen félrebeszélni egyes pártocskáknak!
A híradóban láttam a tüntetésről.
A Fidesz hozta a nyakunkra azt a sok furcsa külsejű fekete szakállas alakot, akiket a felvételeken is láttunk, meg egy ideje a járókelők között is?