Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Raphael Schutz, az izraeli külügyminisztérium főigazgató-helyettese szerint szorosak a kapcsolatok Magyarország és Izrael között, ennek alapja a két országot összekötő történelmi szálak sokasága.

Az izraeli diplomata csütörtökön Budapesten tárgyalt Takács Szabolccsal, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkárával. A találkozó után Raphael Schutz az MTI-nek adott interjújában azt mondta, a sok, Magyarországról Izraelbe érkezett emigráns és a magyarországi zsidó közösségek közelebb hozzák egymáshoz Magyarországot és Izraelt.
Kiemelte, a két ország hasonló helyzetben van abból a szempontból, hogy egyik sem bővelkedik ásványkincsekben, ezért nagy hangsúlyt kell helyezniük a gazdasági együttműködésre más országokkal. Úgy véli, Magyarország és Izrael hatékonyan működhet együtt a mezőgazdaság területén és a megújuló energiaforrások kihasználásában.
Míg Magyarország tagja térsége fontos együttműködési szervezeteinek, például az EU-nak és a visegrádi csoportnak, Izraelnek több szomszédjával problémás a kapcsolata – mondta. Kifejtette, éppen ezért Izrael szövetségeseket keres a világban, és az egyik legtermészetesebb partnere Európa, hiszen rengeteg gazdasági szál köti hozzá. Izraelnek fontos a kapcsolatépítés az EU-val és a tagállamaival, így Magyarországgal is – fűzte hozzá.
Raphael Schutz arról is beszélt, hogy Izrael térségének helyzete bonyolult, biztonságpolitikai szempontból is több kérdést vet fel. Különösen nagy veszélyt jelent a szíriai konfliktus és az iráni nukleáris program.
Szíriával kapcsolatban kiemelte, bár már két éve tart az erőszak, szinte semmilyen reakció nem érkezett a nemzetközi közösség részéről. Pedig Szíriában kaotikus a helyzet, már nem egy szuverén egységről van szó, mert egyre inkább szétesik az ország – mondta.
Úgy látja, a nemzetközi közösség hezitálásának oka, hogy rossz tapasztalatokat szereztek az afganisztáni és az iraki beavatkozás alkalmával, és a gazdasági válság leköti a nyugati országok erejét. Nincs politikai akarat arra, hogy beavatkozzanak egy konfliktusba, még ha ez feltétlenül szükséges is – mondta.
Iránt illetően kijelentette, bár a nemzetközi közösség helyesen jár el azzal, hogy szankciókat vezet be az ország ellen, ezek jobbára a lakosságot sújtják, és a populista politikai vezetők népszerűségének növekedését segítik. Véleménye szerint keményebb szankciókra van szükség, egyúttal nyilvánvalóvá kell tenni Irán előtt, hogy a katonai beavatkozás lehetősége is elképzelhető, ha folytatja a nukleáris programját, mert ennek hiányában semmi sem készteti az országot álláspontjának megváltoztatására.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás