![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/áruló.jpg)
A letartóztatásokkal sem szűnt meg Vizoviczki László érdekeltségeinek védelme – ez a hétvégi nagy razzia tapasztalata. A 13 szórakozóhelyen végrehajtott, mindenre kiterjedő akció előtt két órával ugyanis valaki figyelmeztette az érdekelteket.
Négy rendőr, köztük három magas beosztású rendőri vezető letartóztatása ellenére is fennmaradt Vizoviczki László érdekeltségeinek – ahogy korábban a hatóságok fogalmaztak –„illegális rendőri védelme”. Vagy: legalábbis a történtek ellenére sem szűnt meg teljesen. Valaki a hét végén, két órával a hat hatóság bevonásával Budapest 13 frekventált (s a gyanú szerint egytől egyig Vizoviczki érdekeltségébe tartozó) szórakozóhelyén végrehajtott, mindenre kiterjedő ellenőrzések előtt figyelmeztette az érintetteket a készülő akcióról.
„Már vártuk magukat” – így fogadták a vizsgálatra kijelölt szórakozóhelyeken a hatóságokat. Belügyi források ezt a rendőrség által is elismert tényt úgy kommentálták: „Erőteljes belső vizsgálatok folynak mindenütt, már keresik az árulókat”. Forrásaink szerint az „erőteljes vizsgálódás során” nem csak a rendőrségnél keresik az „árulót”. Információik szerint ugyanis nem arról van szó, hogy az érintett szórakozóhelyeken Vizoviczki letartóztatása után biztosak voltak abban, hogy előbb-utóbb megjelennek náluk a hatóságok, hanem pontosan tudták, mikor és hol lesz ellenőrzés, és így azt is, hogy mire kell számítaniuk.
nol.hu
magyartudat.hu