![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/hatarozat-keptelen-volt-az-orszaggyules-nepjoleti-bizottsag-koronavirus-ugyben.jpg)
Fotó: Illusztráció a Népjóléti bizottság ülésterméről- Forrás: Magyar Narancs
Határozatképtelenség miatt berekesztette a testület elnöke az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddre összehívott ülését, amelyen a tervezett napirend szerint a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatos aktuális kérdésekről esett volna szó az operatív törzs képviselőinek részvételével.
A bizottsági ülésen a Fidesz-KDNP képviselői nem jelentek meg.
Korózs Lajos, a testület szocialista elnöke az ülés elején közölte: egy hete tett ajánlást a népjóléti bizottság ülésének napirendjére.
Felolvasta Selmeczi Gabriella fideszes bizottsági alelnök levelét, amelyben a kormánypárti képviselők egyéb kötelezettségeire hivatkozva azt kérte, a tanácskozást a jövő héten tartsák meg.
Korózs Lajos hozzátette: mivel elnökként nem támogatta az ülés elhalasztását, egy újabb levelet kapott kedd délelőtt a kormánypárti képviselőktől, amelyben bejelentették távolmaradásukat.
Korózs Lajos azt mondta, azért kezdeményezte ebben a témában a bizottsági ülést, mert meggyőződése, hogy a jelenlegi járványhelyzetben a magyar társadalomnak hitelt érdemlő tájékoztatásra van szüksége. Véleménye szerint az „kevés, amit naponta a sajtón keresztül tudomásunkra hoznak”.
Korózs Lajos kitért arra, hogy a kormánypárti képviselőktől „csak azt lehet hallani”, hogy az ellenzék nem támogatja a kormány járványügyi intézkedéseit.
Nem tudom, mi az, ami megakadályozta a kormánypárti képviselőket most abban, hogy eljöjjenek a bizottsági ülésre
– mondta, hozzátéve: a most távol maradó képviselők mindegyike részt vett a délelőtti plenáris ülésen, tehát
itt vannak a házban.
Az MSZP-s politikus szerint a kormánypárti képviselők a saját szavazótáboruknak tartoznak magyarázattal.
A bizottsági ülésen megjelent Müller Cecília országos tisztifőorvos, Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár és Lakatos Tibor dandártábornok, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, írja az MTI.
Magyar Tudat