Ha még nem láttad

Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak az Agrárminisztériumban; az ügy érintettje Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, akinek a felmentését szerdán kezdeményezi a miniszter – tudatta a szaktárca az MTI-vel szerda este.

A közlemény szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

A nyomozó ügyészség összehangolt akciójában közel hatvanan vettek részt, mely során 

több helyszínen végrehajtott motozások, kutatások és lefoglalások, majd az ezt követő tanúkutatások, tanú- és gyanúsítotti kihallgatások vezettek eredményre. Az akció végrehajtásában a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött. Az ügyészség mindkét elkövetőt gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket és indítványozza a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a

vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó pályázati úton igénybe vehető állami támogatással új mezőgazdasági vállalkozás beindítását tervezte idén nyáron. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó jogtalan előnyt ajánlott azért, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő hivatali pozíciójából fakadó kapcsolatainak felhasználásával segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat sikeres elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez.

A vád szerint egy vállalkozó a Minisztériumnál megpályázott több százmillió forintos – vissza nem térítendő – támogatás megszerzéséért cserébe a várhatóan sikeres cégből 5%-os tulajdonrészt ajánlott fel Nagy Jánosnak. Az államtitkár ezt az ajánlatot el is fogadta, és megszerezte az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban.

Az ügy érintettje az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára, Nagy János.

Nagy István agrárminiszter szerdai nappal kezdeményezi a helyettes államtitkár felmentését tisztsége alól.

A minisztérium mindenben segíti az ügyészség munkáját – írták a közleményben.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás