Egy 24 éves Robur mikrobusszal vágtak neki a nagy kalandnak immáron harmadik alkalommal a lelkes magyar szurkolók. Az egykori Kelet-Németországban gyártott, két olimpiát már megjárt járgánnyal a Közlekedési Múzeum elől indultak el szombaton 11 órakor.
A csodajárművet nem kevesebb, mint kilenc Robur busz elemeiből állították össze, speciális igényeknek megfelelően. Azóta két olimpiára is eljuttatta a szurkoló csapatot a kisbusz. Épségben megérkeztek az athéni, majd a pekingi olimpiára is. A brit fővárosba induló expedíciót egy kis észak-európai kitérővel akarják teljesíteni, azt követően érkeznek majd meg a nyitóünnepség pénteki helyszínére. Balázs Ottó, a Robur Expedíció egyik tagja közölte, azért választották ezt a típusú autót, mert ezt találták a legcsúnyább és leginkább visszataszító járműnek az oldtimerek közül, így gyakorlatilag viccből újították fel a több ezer kilométer megtételére alkalmas gépet. A járgány eddig ragyogóan teljesített: mindkét olimpián célba értek. Az idei túra csapatában Balázs Ottón kívül helyet kap Waszlavik Gazember László, Bánlaki Tasnád, Bujdosó Attila és Jármi Zsolt.
MTI/magyartudat.hu