Ha még nem láttad

A magyar kormány az Egyesült Államok stratégiai partnereként, barátjaként azt várja, hogy a kritikák megfogalmazása mellett, de konstruktív légkörben beszéljék meg az Egyesült Államok által magyar állampolgárokkal szemben meghozott beutazási tilalom ügyét – mondta Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.
Lázár János kiemelte: csak az tud válaszolni arra, hogy kiket és miért tiltottak ki, aki elrendelte az intézkedést. A magyar kormánynak erről nincs információja.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Trócsányi László igazságügyi miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén az Országházban 2014. október 20-án, amelyet az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalommal kapcsolatban hívtak össze. MTI Fotó: Kovács Attila
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Trócsányi László igazságügyi miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén az Országházban 2014. október 20-án, amelyet az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalommal kapcsolatban hívtak össze. MTI Fotó: Kovács Attila

Szólt arról, hogy a kormány kiemelten kezeli a magyar-amerikai kapcsolatokat, s noha voltak különböző minőségű és mélységű viták, azokat mindig sikerült a baráti viszony megőrzésével rendezni.
Kiemelte, hogy a kormány értetlenül áll az Egyesült Államok lépése előtt. Nem vitatják annak jogszerűségét, de segítséget kérnek ahhoz, hogy megismerjék az ügy hátterét. Lázár János azt mondta: ha továbbra sem kapnak információkat, ez az ügy a következő hetekben, hónapokban a magyar-amerikai barátság megmérgezésére, tönkretételére is alkalmas lehet.
A miniszter egyetértett abban, hogy vizsgálatra van szükség, de kérdés hogy ki ellen. Mint megjegyezte: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felettes szervének, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak nincs információja arról, hogy a NAV-nál felmerült volna bűncselekmény gyanúja. Mint mondta, hírbe hozták a NAV vezetőjét, de nincs hiteles információ arról, hogy a hivatal dolgozói érintettek lennének. Hozzátette: az amerikai jogrend lehetőséget ad arra is, hogy valakit indoklás nélkül tiltsanak ki.
A miniszter az ülés után arról beszélt újságíróknak: egy érintettnek nem kell tájékoztatnia a kitiltásról munkaadóját, s olyan helyzet is előállhat, hogy vele sem közlik az indokot. Leszögezte azt is: kormánytagok, államtitkárok, helyettes államtitkárok érintettsége minden kétséget kizáróan cáfolható. Elképzelhetetlennek nevezte, hogy úgy tiltanának ki bárkit, hogy abba politikai szempontok is vegyülnek.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára elmondta: október 6-án jelezte André Goodfriend, a budapesti amerikai követség ügyvivője, hogy hiteles értesülések alapján az Egyesült Államok úgy döntött, tíznél kevesebb magyar állampolgár számára megtiltják a beutazást, olvasható itt. Október 13-án Szijjártó Péter külügyminiszter magához kérette az ügyvivőt, aki akkor sem közölte az érintettek nevét, rangját, hivatali beosztását. A sajtóban megjelentek nyomán André Goodfriend kiállt a nyilvánosság elé, ezután október 17-én újfent bekérették a KKM-be. A tárca azt kérte, hogy a hatósági intézkedések megtétele érdekében adja át az információkat. Ezt az ügyvivő tudomásul vette, azóta is várják az amerikai tájékoztatását.
Trócsányi László igazságügyi miniszter a ülésen azt mondta: egyelőre vélelmezésekről van szó, a magyar jog szerint nem látja alapját az ügynek. Hozzátette továbbá, hogy korábban amerikai jogászoktól nem érkezett panasz a magyar hatóságokra.
Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára kiemelte a két ország közötti rendészeti együttműködést, közös nyomozócsoportjukat, s hozzátette: ezekben a szervekben eddig nem utaltak erre az ügyre. Kitért továbbá arra is, hogy teljes egyetértésben zárták le a közelmúltban a fajvédő konferenciával összefüggésben amerikai állampolgárokat érintő intézkedéseket.

magyartudat.com

2 thoughts on “Magyar kormánytagok kitiltása az Egyesült Államok területéről- Összehívták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát

  1. Valószínűleg amerikai cégek pénzügyei után kutakodott a NAV. S ennek köszönhető a kitiltás. Bizonyos fajú érdekcsoportoknak fáj,hogy nem mindig csinálhatják búntetlenül,azt ami nekik tetszik.az a baj hogy sok a süketelés. Nem mindenki veszi be azt amit a cion média elakar hitetni. De érdekes lesz a végkifejlet.

  2. Érdekes ez az amcsi jog.Ha problémás valaki akkor is beléphet. Gumitörvény!!Kár a politikát az üzlettel összekeverni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás