Ha még nem láttad

„Azért van, mert oláh cigány vagyok”

Lemondott posztjáról a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (FRNÖ) elnöke a szervezet hétfő délelőtti közgyűlésén. Lakatos László (Lungo Drom) az előtt jelentette be távozását, hogy képviselőtársai felmentették volna s kezdeményezték volna leváltását – tudta meg lapunk. Kiderült, a roma képviselők többségének nem titkolt célja volt, hogy visszahívják az elnököt a szervezet működtetésének szabálytalanságai miatt.
lakatos_laszlo_-megbukott2„Azért van, mert oláh cigány vagyok”

Lakatos László közölte, azért kellett távoznia, mert a képviselő-testület tagjai nem bírták elviselni azt, hogy ő oláh cigány.
Csóka János képviselő ezt azonnal kikérte magának társai nevében is, Balog Artúr képviselő pedig azt közölte: „nem Lakatos származásáról, hanem korrupcióról van szó”.

Ezzel egyébként megszűnt a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat lungo dromos vezetése, a szervezet pedig minősített többséggel megválasztotta elnöknek Csóka Jánost, aki a Roma Polgári Tömörülés képviselője. Az új elnök megköszönte a bizalmat s közölte, fel kívánja venni a kapcsolatot az összes fővárosi roma szervezet vezetőjével, s új alapokra szeretné helyezni az önkormányzat működését.
Tartozás az iskolánál

Az önkormányzat közgyűlését eredetileg azért hívták össze, mert Lakatos László fel akarta menteni a szervezet által fenntartott Európai Üzleti Polytechnikum Szakképző Iskola igazgatóját, aki szintén jelen volt a közgyűlésen, ám erre végül nem került sor.

Az ellenőrzés azért érdekes, mert márciusban rendkívüli közgyűlést tartottak a fővárosi roma önkormányzatnál, amelyen vizsgálóbizottság felállítása mellett döntöttek az iskola tartozásainak ügyében. Erre azután került sor, hogy felvetődött a gyanú, hogy az iskola különös körülmények közt 30 millió forintos adósságot görget maga előtt. Az ülésen elhangzott, hogy a roma szervezet fenntartásában lévő, 700 felnőttnek szakképzést nyújtó intézmény adósságállománya tavaly nyáron 15 millió forint volt. Azóta pedig ez az összeg rejtélyes módon több mint 28 millióra hízott. Egyes roma képviselők akkor úgy nyilatkoztak a Népszabadságnak, hogy a pénzt „lemutyizták”.

Megvan a pénz

A mai közgyűlésen szó volt az iskolánál tartott vizsgálatról is. Nagy Sándor, az önkormányzat alelnöke elmondta, hogy az államkincstár kisebb szabálytalanságokat talált, ám az iskola működhet tovább. Mindezt alátámasztja az is, hogy a júniusi vizsgálat után Purebl Balázs iskolaigazgató lapunknak azt mondta, hogy az intézményt csaknem 15 millió forint tartozással vette át a roma önkormányzat a korábbi fenntartó Szeretet Szövetségtől, vállalva azt, hogy a kötelezettségeket részletekben törleszti.

Mint mondta, az adósságrendezésről meg is kezdődtek a tárgyalások, ám jelentős jogi problémák vetődtek fel, ezért nem tudták kiegyenlíteni a tartozásokat. Purebl Balázs közölte, valójában nincs is ügy, a pénz rendelkezésre áll az iskola bankszámláján, a számlakivonatot meg is mutatta lapunknak az igazgató, amely szerint valóban rendelkezésre áll a tartozás összege. Hozzátette, remélhetőleg hamarosan rendeződik a helyzet az ügyben, írja Horváth Csaba László az MNO-n, itt.

Fotók: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

magyartudat.com

2 thoughts on “Megbukott a cigány önkormányzat elnöke

  1. A pécsi c szakközép iskolában sem tudnak tízmilliókkal elszámolni .Pedig egymást érik az álló fogadások .

  2. Ennek nagyon örülök hogy meg szüntetik e izgató hírportált ,ki egy kicsit is ismeri tortnelmunket ,nem reklámozzák náci eszméket,Horti Miklós Magyarország kulcsát személyesen atta át Hitlernek . Akkor ne is sirankozatok az autonóm területekért melyet le vagdaltak !! A náci eszméket valló egyének pedig örüljenek hogy luk van a segukbe ,igazából nem is magyarok ,német eszméket vallanak ,hát menjenek oda ,mert itt Magyarországon még a levegő is büdös tőlük !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás