A magyar köztársasági elnök izraeli látogatásának második napján beszédet mondott a Kneszetben. Az áderi előadást az MTI tudósítása alapján a Mazsihisz honlapja is vezető hírként ismertette. Ha hiteles az MTI beszámolója, szomorúan kell megállapítanom: olyan elnöke van Magyarországnak, aki korunk egyik legembertelenebb ideológiájának, a politikai fegyverként használt „holocaust”-ideológiának a rabja és hirdetője. Nem állítom, hogy Áder János jeruzsálemi kijelentései a hatályos Btk. 269/C. paragrafusába ütköznek, bár kétségtelen: az elnök burkolt módon a kommunista rezsimek által elkövetett bűntetteket jelentéktelen színben tüntette fel. Azt viszont állítom, hogy Áder János különbséget tett áldozat és áldozat között. Ezt a bűnt nevezem én „áldozatrasszizmus”-nak.
Íme, egy rövid idézet a Mazsihisz honlapján olvasható hírből:
„A holokauszt máshoz nem fogható szenvedéstörténet, a teremtett világ fokozhatatlan tragédiája – mondta Áder János kedden Jeruzsálemben, az izraeli parlament épületében.
A köztársasági elnök a Kneszet Raoul Wallenberg-megemlékezésén kifejtette: a száz éve született, a második világháború alatt a deportálástól magyarországi zsidók ezreit megmentő svéd diplomata mások életét szolgálta, ezért akkor vagyunk méltók hozzá, ha vele együtt a holokauszt hatmillió áldozatára, köztük több százezer magyar zsidóra is emlékezünk, azokra, akiket a magyar állam nem védett meg. ’Rájuk gondolva újra meg újra ki kell mondanunk: teremtett világunk fokozhatatlan tragédiája, hogy ez megtörténhetett’ – hangsúlyozta.”
Alapvető „holocaust”-dogma, hogy az ún. „holocaust” egyedi, semmihez nem hasonlítható, áderi átiratban: „máshoz nem fogható szenvedéstörténet”, sőt „a teremtett világ fokozhatatlan tragédiája”.
Ez a két, összetartozó állítás: butaság. Ezt a két állítást határozottan, tudva és akarva tagadom. Hogy még érthetőbb legyek: TAGADOM. Szilárd meggyőződésem, hogy a józanul gondolkodó, erkölcsös többség a „holocaust”-dogmatikának ezt a két borzalmas elemét szintén visszautasítja. Méghozzá alapvetően két okból.
Először is Áder két idézett állítása: banális. Mi az, hogy máshoz nem fogható, máshoz nem hasonlítható az ún. „holocaust”? Hogy ilyen kijelentést tegyen valaki, máshoz kell hasonlítani az ún. „holocaustot”, hogy levonja a következtetést: amit előbb „máshoz fogható”-vá tett, végül is „máshoz nem fogható”. Kérdés persze: mi a „máshoz nem fogható”-ság kritériuma?
Az igazán banális, sőt ostoba kijelentés ez: „a teremtett világ fokozhatatlan tragédiája” az ún. „holocaust”. Ismétlem a kulcsszót: „fokozhatatlan”. Hogy a múltról ne beszéljek: honnan tudja Áder János, mit rejt az idő méhe? Honnan tudja az egyetemi diplomával bíró Áder János, micsoda tragédiák várnak az emberiségre a jövőben? Áder János egyelőre még csak elnök, a Gondviselő nem ruházta rá a teremtett világ jövőjének alakítását, tehát az elnök nem rendelkezik isteni hatalommal és tudással.
Miért mondott Áder ilyen bántó butaságokat? Ez volt az elvárás? Szövegírója ezt az eligazítást kapta Izraelből? Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy Áder kijelentései rasszista ízűek. Bizony.
Nézzük ismét az első kijelentést: „A holokauszt máshoz nem fogható szenvedéstörténet.” Miért került a „holocaust”-dogmatikába ez a bizarr kijelentés? Azért, hogy ha ezt valaki tagadja, azonnal rásüssék a bélyeget: „holocaust”-tagadó. Én tagadom az áderi idézetben visszaköszönő dogmát. Többek között azért tagadom, mert ebből a kijelentésből logikusan következik a másik dogma: az ún. „holocaust” racionálisan nem felfogható. Ami szintén butaság – ezt a kijelentést is tagadom, persze -, hiszen ha egy „esemény” nem felfogható, akkor miért beszélünk róla éjjel-nappal? Ha értelmünket meghaladja egy „esemény” értelmezése, akkor az az „esemény” már nem a történelem része, hanem a történelem fölött-kívül áll. Igen, jól gondolja az olvasó: az ún. „holocaust” egy jól leírható, hamis vallás jegyeit mutatja. Már nem a Golgota áll a történelem centrumában. Helyét lassan átveszi Auschwitz. Ez ennek a pogány-zsidó ideológiának, illetve „vallás”-nak a törekvése. Ezért kell vele szembeszállni, ezért kell a dogmáit hangosan, félreérthetetlenül tagadni, visszautasítani.
Norman G. Finkelstein „A Holokauszt-ipar” című híres könyvében hosszú oldalakat szentel az idézett dogma cáfolatának. Szerinte az ún. „holocaust” egyediségéről szóló állítások – s most figyeljen jól Áder János és csapata – „intellektuálisan terméketlenek és erkölcsileg szégyenteljesek”. A „terméketlenséggel” nem foglalkozom (a politikusi pálya intellektuálisan eleve terméketlen), engem most kizárólag az erkölcsi vonzat érdekel.
Azt írja Finkelstein, hogy „az egyedi szenvedés egyedi jogosítványokat ad”. S ezzel bizony az ún. „holocaust” ideológusai sűrűn élnek: szerintük a zsidó szenvedés „fel is hatalmazza a zsidókat arra, hogy másokkal szemben előjogokat követeljenek”.
Norman G. Finkelstein ezt írja:
„Van itt még egy tényező, amit számításba kell venni. A Holokauszt-egyediség hangoztatása lényegében a zsidó egyediség hangoztatása. Nem a szenvedő zsidók tették a Holokausztot egyedivé, hanem az a tény, hogy zsidók szenvedtek. Vagyis: a Holokauszt különleges, mert a zsidók különlegesek.”
(Norman G. Finkelstein: A Holokauszt-ipar. Bp., Kairosz Kiadó, 2003, 56. o.)
Szeretném Áder János és csapata figyelmét felhívni egy fontos tényre. Nem én találtam ki, sokan leírták már. A Hitler „végső megoldásáról” szóló, „holocaust”-dogmákra épülő irodalom tudományos szempontból értéktelen. A „holocaust”-tudomány nevű szakterület tele van ostobaságokkal, esetenként hamisításokkal. Nagyon jellemző az a kulturális légkör, amely a Holokauszt-irodalmat táplálja.
Ennyit az ún. „holocaust” egyediségéről, „máshoz nem fogható”-ságáról. Ami Áder elnök másik tézisét, a „fokozhatatlanságot” illeti: ez a „holocaust”-egyediség továbbfejlesztett, teleologikus változata, kiterjesztése az emberiség egész jövőbeni történetére – egészen Krisztus második eljöveteléig.
Tényleg komolyan beszélt az elnök? Nem érzi, hogy ennek a kijelentésnek milyen súlyos következményei vannak? Ha az ún. „holocaust”-nál nagyobb borzalom a „teremtett világban” elképzelhetetlen, akkor az ún. „holocaust”-tőke birtokosa, a zsidóság, éppen a „fokozhatatlan” szenvedésre való állandó hivatkozással követhet el bűnöket, gaztetteket – büntetlenül. Mert az „egyedi”, „fokozhatatlan” szenvedés, tragédia elviselője erkölcsileg csak jó lehet, nemde? Az a szörnyű, hogy Áder János a pogány „holocaust”-dogmákat éppen a megszállt Jeruzsálemben hirdette, elfelejtkezvén arról a közismert tényről, hogy az egykor üldözött zsidóság üldözővé vedlett, s mérhetetlen – bár nem „fokozhatatlan” – szenvedéseket okozott a Szentföld őslakosainak. Magyarként szégyellem, hogy ilyen elnöke van hazámnak.
Végezetül hadd idézzek egy méltán híres könyvből néhány sort. Áder János „holocaust”-dogmái ugyanis nemcsak hamisak és istentelenek, hanem meggyalázzák sok-sok áldozat emlékét. Méghozzá kétszeresen.
Először: Áder az ún. „holocaust”-ról mondta, hogy „máshoz nem fogható” és „fokozhatatlan” szenvedéstörténet. Aztán pontosított is, hogy ne legyen félreértés: az ún. „holocaust” zsidó áldozatairól beszélt, akiknek számát hatmillióra tette. A nácizmus többi áldozatának szenvedéstörténete ezek szerint „máshoz fogható” és természetesen „fokozható” is. Hogy miért? Mert nem zsidók. Írtam már régebben, ismét leírom, hogy Áder János és csapata megtanulja: A NÁCIZMUSNAK TÖBB NEM ZSIDÓ ÁLDOZATA VOLT, MINT ZSIDÓ. (Zárójelben: aki ezt tagadja, az a hatályos Btk. szerint bűncselekményt követ el.)
Áder tehát először is meggyalázta a nácizmus nem zsidó áldozatainak az emlékét – az ő szenvedésük az elnök szerint kevésbé értékes. Az elnök ugyanakkor a többi népirtás áldozatainak az emlékét is bemocskolta. Gondoljunk csak a kommunista népirtás több tízmilliónyi áldozatára. Az ő tragédiájuk bizony nem „fokozhatatlan”, szenvedéstörténetükről nem mondható el, hogy „máshoz nem fogható”. Ez következik az Áder által szajkózott „holocaust”-dogmákból.
Zárásul néhány mondatot idézek egy híres könyvből. Azért teszem ezt, mert biztos vagyok abban, ezt a könyvet Áder János nem hogy nem olvasta, még a szerzőjének a nevét sem hallotta soha a büdös életben. Ha ugyanis olvasta volna az alább idézendő könyvet, nem esett volna az „áldozatrasszizmus” bűnébe.
Raymond Aron francia filozófus sok-sok évtizeddel ezelőtti egyik híres dolgozatában azt állította, hogy a kommunista ideológia „univerzalista és humanitárius”, a nácizmus azonban „nacionalista, rasszista és minden, csak nem humanitárius”; eme vélt ellentét kapcsán „a kommunisták egyetemes és humanitárius értékekben való hitéről”, az őket jellemző „nemes törekvésekről” beszélt.
A Bulgáriában született, de fiatalon Franciaországba emigrált híres filozófus, Tzvetan Todorov, élesen szembefordult Aron fejtegetéseivel. Todorov szerint mindkét rendszer szakított az „univerzalizmussal”: Hitler zsidók nélküli, Sztálin burzsoá osztály nélküli társadalmat képzelt el, tehát „ugyanarról a politikáról van szó, csak a végrehajtásában alkalmazott technikában különbözik”.
Raymond Aron egyik felvetésével kapcsolatban Tzvetan Todorov a következőket írja:
„Amikor tehát Aron abban a hitben, hogy a hitleri rezsim sajátosságának bizonyítékát írja le, azt következtetést vonja le, hogy ’a modern kori történelemben sohasem történt meg, hogy egy államfő hidegvérrel eldöntötte volna hatmillió embertársa ipari méretű kiirtásának megszervezését’, a következő választ lehet neki adni: 1932-1933-ban egy Joszif Sztálinnak nevezett államfő hidegvérrel eldöntötte hatmillió embertársa, ukrán, kaukázusi és kazahsztáni parasztok, ’kisipari’ méretű kiirtásának a megszervezését.”
(Tzvetan Todorov: A rossz emlékezete, a jó kísértése. Bp., Napvilág Kiadó, 2005, 43. o.)
Kár, hogy Áder János nem ismeri a történelmet, s nincs tisztában szavai súlyával. Kár, hogy Áder János jeruzsálemi beszédében olyan kijelentésekre vetemedett, amelyek visszatetszést, döbbenetet keltenek az ép érzésű emberekben. Szomorú, hogy Magyarország elnöke ugyanazokat a szörnyű, erkölcsileg szégyenteljes dogmákat ismételte meg, amelyeket a „holocaust”-iparosok hosszú-hosszú évek óta igyekeznek a fejünkbe verni. Szomorú, hogy Áder János a zsidó felsőbbrendűség szószólója lett. Szomorú tehát, hogy ilyen elnöke van Magyarországnak. Eldöntöttem: a mai naptól nekem nem elnököm Áder János. Ha a jövőben leírom a nevét, az „elnök” titulust mindig el fogom hagyni a neve mellől.
S végül még egy rövid idézet. Hátha Áder János elgondolkodik.
„Lehetetlen egyszerre azt állítani, hogy a múltnak leckéül kell szolgálnia, és hogy abszolút összehasonlíthatatlan a jelennel: ami egyedi, semmire nem tanít a jövőre vonatkozólag.”
(Tzvetan Todorov: Az emlékezet hasznáról és káráról. Bp., Napvilág Kiadó, 2003, 32-33. o.)
Ha így van (márpedig Todorov állítása szerintem evidencia), akkor milyen megfontolásból emlékeztek Jeruzsálemben Wallenbergre? S milyen megfontolásból szónokolt Áder János? Tessék ezen elgondolkodni.
Utóirat
A fenti írást először nyílt levél formájában fogalmaztam meg. Aztán átírtam a szöveget, s inkább úgy döntöttem, nem zaklatom az elnököt nyílt levéllel, mert ez szerénytelen vállalkozás lenne. Inkább elküldöm neki a fenti írást, hogy tudja: van olyan állampolgár e honban, aki nem kér az ún. „holocaust” dogmáiból, s ezt nyíltan vállalja is. S aki ezeknek a dogmáknak a nyilvános képviselete miatt a továbbiakban nem tekinti elnökének a rasszizmus bűnébe esett Áder Jánost. S aki ezért most írja le utoljára az „elnök” szót Áder Jánossal kapcsolatban.
Szalay László
magyartudat.com
