Az 1999-ben létrejött Kidma Egyesület saját meghatározása szerint nem vallási alapon szerveződő csoport, programjai középpontjában a magyar közélet, a zsidó kultúra, valamint Izrael áll.
Az Izrael és Irán közötti konfliktusról rendez konferenciát ma Budapesten a Kidma Egyesület, az előadásokon egyebek mellett Irán belső viszonyairól, az iráni zsidó közösségről, a nagyhatalmi érdekekről és az iráni atomprogramról, holokausztról, és a Jobbikról lesz szó.
A program beharangozója itt olvasható:
Itt a Kidma következő nagy dobása! Minikonferencia és mini filmfeszt egyben. Az iráni-izraeli konfliktus átszövi az egész Közel-keletet. Izrael számára első számú biztonság prioritás Irán semlegesítése, akár katonai eszközökkel is. Az iráni rezsim viszont presztízs kérdést csinál abból, hogy minden fronton szembeszálljon Izraellel. Az eszközökben nem válogat: legyen az atomprogram, Hezbollah, Hamasz vagy épp a magyar szélsőjobb. De mi van a konfliktuson túl? A zsidó-perzsa kapcsolatok több, mint 2700 éves múltra tekinthetnek vissza. Mi sem bizonyítja jobban a két nép barátságát, mint a bibliai Eszter története, amit minden évben purimkor elevenítenek fel a zsidó világban. Egészen a közelmúltig népes zsidó közösség élt Irán területén, ahonnan az iszlám forradalom után menekülniük kellett, mostanra pár ezer zsidó maradt az országban. Ma közel százezer perzsa zsidók él Észak-Amerikában és negyedmilliós az izraeli közösségük. Ők a száműzetés ellenére büszkék gyökereikre és rendületlenül ápolják perzsa hagyományaikat. Iránban sem mindenki gyűlöli Izraelt, sőt! Titokban sokan hallgatják a Kol Israel rádió perzsa adását, Teheránban pedig a pult alatt árulják az egyik legnépszerűbb izraeli énekesnő fárszi dalait. Március 30-án arra teszünk kísérletet, hogy ezt a bonyolult viszonyrendszert legalább részben megvillantsuk. Ebben szakértő előadók és néhány film lesz a segítségünkre a Vörösmarty moziban (Üllői út 4.)…
A tanácskozásról az MTI-nek küldött tájékoztatóban a Kidma Egyesület emlékeztetett: az iráni-izraeli konfliktus átszövi az egész Közel-Keletet. Izrael első számú biztonságpolitikai célja „Irán semlegesítése, akár katonai eszközökkel is” – írták, hozzátéve, Irán viszont presztízskérdést csinál abból, hogy „minden fronton szembeszálljon Izraellel, és az eszközökben nem válogat”.
Kitértek arra, hogy a zsidó-perzsa kapcsolatok több mint 2700 éves múltra tekinthetnek vissza. Egészen a közelmúltig népes zsidó közösség élt Irán területén, ahonnan az 1979-es iszlám forradalom után menekülniük kellett, mára pedig már csak néhány ezer zsidó maradt az országban. Jelenleg csaknem százezer „perzsa zsidó” él Észak-Amerikában és negyedmilliós az izraeli közösségük. A száműzetés ellenére büszkék gyökereikre és rendületlenül ápolják perzsa hagyományaikat – emelték ki.
A Kidma Egyesület arra tesz kísérletet, hogy ezt a bonyolult viszonyrendszert bemutassa. Ma szakértők tartanak előadásokat az Üllői úti Vörösmarty moziban, majd este dokumentumfilmeket vetítenek.
Az előadásokon áttekintik az iráni olajipar helyzetét és fejlődési lehetőségeit az elkövetkező évtizedben, különös tekintettel arra, hogy az ország erősen függ az olajexporttól, továbbá szó lesz a szankciók gazdasági hatásairól is. Szintén téma lesz az iráni politikai rendszer, az iszlám köztársaság hatalmi berendezkedése, és beszélnek a számítógépes hadviselésről, az iráni nukleáris programról, a térségbeli amerikai, orosz és európai érdekekről, valamint a Jobbik Iránhoz fűződő kapcsolatairól.
magyartudat.com
Magyarország a magyar nép hazája, menjenek a saját országukba, Izraelbe konferenciázni, semmi közünk hozzájuk.