![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/assad-putyin2.jpg)
Szíria megerősítette Moszkvának, hogy együttműködik az IÁ elleni harcban a konstruktívan hozzáállókkalA szíriai kormányzat az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni küzdelemben kész együttműködni mindenkivel, aki konstruktív álláspontot foglal el – erősítette meg Valid Moallem külügyminiszter orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak az ENSZ Közgyűlés ülésszakának margóján, New York-i találkozójukon.A találkozóról a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes számolt be újságíróknak.
Mint fogalmazott, Moallem azt mondta, hogy együttműködnek az IÁ elleni harcban mindenkivel, aki ezek ellen a terroristák ellen harcol, és konstruktív pozíciót foglal el.
Hozzátette, a szír kormányzat álláspontja az, hogy mindaz, ami ott folyik, az ő beleegyezésük nélkül történik, ezért nem nagyon teszi boldoggá őket.
Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint a két tárcavezető részletesen megvitatta a szíriai helyzetet. Lavrov megerősítette, hogy Moszkva továbbra is támogatja a szír kormányt a terrorizmus veszélyes kihívásával szemben. Hozzátette, hogy a terroristákkal szembeni harcot a nemzetközi jogi előírásokkal teljes összhangban kell felvenni, és az államok szuverenitásának feltétlen tiszteletben tartása mellett.
Az orosz diplomácia vezetője szerint folytatni kell a politikai rendezés folyamatát, mert ez elengedhetetlen összetevője a szíriai válság tartós megoldásának.
A minisztérium jelezte, hogy Lavrov New Yorkban találkozott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral is, akit moszkvai látogatásra hívott meg.
magyartudat.com
A hatalom minősít! Aki ellenem szólni mer „ellenforradalmár”!Terrorista! Meg kéne tanulnotok már!