Nyári haltelepítés a Szövetségi vizeken
Mintegy 81 mázsa pontyot, illetve amurt telepítenek vasi és zalai állóvizekbe augusztus 6-án – tájékoztatta Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke kedden az MTI-t.
A nyári haltelepítéskor 18 Vas és Zala megyei tóba mintegy 75,5 mázsa fogható méretű, háromnyaras ponty kerül. Az 1-2 kilogramm átlagsúlyú egyedek között vegyesen lesz nyurga-, tő- és tükörponty, attól függően, hogy éppen milyen halak kerülnek a halászhálóba.
Az amur kis mennyiségben, a halgazdálkodási tervben rögzítettek szerint kerül a zárt vizekbe, de természetes vizekbe nem helyeznek amurt. Augusztus 5-én öt tóba összesen 550 kilogramm amurt telepítenek – ismertette az ügyvezető. A horgászok ugyan kedvelik ezt a halfajtát, de mivel rengeteg vízinövényt fogyaszt, olyan mennyiségben szabad csak telepíteni, ami hosszú távon sem károsítja a tavakat. Általában „tókarbantartási” céllal telepítik a vizekbe; nyáron aktívan táplálkozik, lecsipegeti a hínárfélék friss hajtásait, így ahol amur található, nem indul meg a tó burjánzása – magyarázta Puskás Norbert.
Az elnök szerint a ponty és az amur a legnépszerűbb halfajtának számít. Az amurt például kifejezetten kedvelik a konyhákban, mert „sportos hal”, nem zsíros a húsa. Az amurból ugyanazokat az ételeket lehet elkészíteni, mint a pontyból. Alkalmas a halászlébe is, de leggyakrabban sült halszeletek formájában tálalják fel.
A halak kifogásával azonban a telepítést követően még várni kell, ugyanis a halasítás miatt az érintett tavakon augusztus 11-ig horgászati tilalom lép életbe.
Puskás Norbert szerint egyre többen ismerik meg a vasi és zalai horgászati lehetőségeket, és horgászturizmus egyre népszerűbbé válik. A Vas megyei vizeket elsősorban osztrák horgászok keresik fel. A határmentén kedvezményes jegyet biztosítanak számukra, a burgenlandi szövetséggel pedig közös partner horgászjegyük van. A zalai horgászrendezvényeket, barátságos horgászversenyeket inkább horvát, szlovén és kisebb számban olasz horgászok látogatják.
Zala megyében a horgászok száma meghaladja a 10 ezer főt, míg a kevesebb vízterülettel rendelkező Vas megyében 5-6 ezer körüli a horgászok száma.
Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége közleménye
A telepítés során összesen 8.100 kg fogható méretű 3 nyaras ponty és amur kerül a horgászvizekbe. A halasítás miatt általános horgászati tilalom lép életbe a telepítés napjától, azaz 2012. augusztus 6. (hétfő) 11 órától 2012. augusztus 11. (szombat) reggel 6 óráig az állóvizeken. A Szövetség a telepítés elvégzése után a vízpartokon kiközli az általános horgászati tilalomra vonatkozó információkat. A haltelepítés az alábbiak szerint történik:
Vízterület megnevezése |
Ponty |
Amur |
III. ny. |
III.ny. |
|
kg |
kg. |
|
Rábasömjéni tó |
300 |
|
Répcelak-Csánigi tó |
350 |
|
Csörnöc patak /Sótony/ |
200 |
|
Merseváti tó |
250 |
|
Szombathelyi csó.tó |
750 |
250 |
Szombathelyi horg.tó |
400 |
100 |
Ujperint 1. sz. tó |
350 |
100 |
Gencs-Perenyei tó |
250 |
50 |
Csepregi tó |
250 |
50 |
Vasvári csó.tó |
400 |
|
Gersekarát-Sárvíz tó |
1000 |
|
Püspökmolnári tó |
350 |
|
Magyarszecsődi tó |
500 |
|
Kerkaszentkirály |
350 |
|
Kéthatár tó-Kerkafalva |
500 |
|
Hársas tó-Máriaujfalu |
600 |
|
Vadása tó |
350 |
|
Himfai tó |
400 |
|
ÖSSZESEN: |
7550 |
550 |
MTI/magyartudat.hu