Tüntetők és rendőrök csaptak össze kedden Kijevben a parlament épülete előtt; helyszíni jelentések szerint ismeretlenek egy csoportja megpróbált behatolni a törvényhozás épületébe.
A rendőrök gumibotokkal szálltak szembe a rudakkal, Molotov-koktélokkal és egyéb pirotechnikai eszközökkel támadó tüntetőkre, közben füstbombák robbantak, és állítólag lövések is dördültek.
Délelőtt Kijev központi terén gyűlt össze a nacionalista Szabadság párt mintegy háromezer híve, a tömeg onnan a parlament elé vonult, hogy követelje az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) elismerését a második világháború olyan résztvevőjeként, amely Ukrajna függetlenségéért és szabadságáért harcolt. Az erről szóló törvényjavaslatot azonban kedden délig – a szükséges mennyiségű támogatószavazat hiányában – hetedszeri nekifutásra sem sikerült a parlamentnek a plenáris ülés napirendjére tűznie.
Később feltűnt a parlament előtt a radikális Jobboldali Szektor zászlói alatt egy körülbelül kétszáz fős, maszkot viselő csoport, a tömegből valaki Molotov-koktélt dobott az épületre. Ezután szabadultak el az indulatok. A csoport tagjai tovább dobálták petárdákkal és egyéb pirotechnikai eszközökkel az épület főbejáratát, illetve egyesek kövekkel a parlament ablakait. Közben a tüntetők azt kiabálták, hogy “forradalom” és “szavazz!” – ez utóbbi esetében az UPA elismerésére vonatkozó törvényjavaslatra utalva. A rendőrökhöz mintegy százfős erősítés érkezett teljes rohamrendőri felszerelésben.
kijev-zavargasokAz Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál szerint az összecsapásban feltűntek Dmitro Korcsinszkij Testvériség nevű neonáci szervezetének tagjai is, saját zászlajuk alatt.
A belügyminisztérium fővárosi részlegének sajtószolgálata szerint a hatóságok a rendbontásban 36 személyt vettek őrizetbe.
A Szabadság párt és a Jobboldali Szektor is cáfolta, hogy köze lenne a parlament előtti rendbontáshoz.
Október 14-e a Szűz Mária oltalmának napja, ezt tekintik az 1942-ben létrejött Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalakulása napjának. Az UPA történelmi megítélése máig vitatott. A partizánsereg egy ideig együttműködött a náci németekkel, majd szembefordulva velük egyszerre harcolt ellenük és az előrenyomuló szovjet hadsereg ellen is.

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás