Ha még nem láttad

Pilisszántón, 2012-ben ugyanabban az időpontban kezdődött a szentmise, mint csíksomlyói testvéreinknél.

Vértesaljai László, jezsuita szerzetes (akit a rendőrök 2006. október 23-án véresre vertek) nemzetet összetartó prédikációjában, szívet facsaró beszédet mondott a Szentlélek eljöveteléről.

Vértesaljai Lászó jezsuita szerzetes szentmise közben – énekel Pitti Katalin Liszt-díjas művésznő, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze

Az egyház minden évben, Húsvéttól számított 50. napon megünnepli Pünkösd napját. Hétköznapjainkat élve észrevesszük-e azonban, a „kis pünkösdöket”?

Érezzük-e a lágy fuvallatot, amely megérinti lelkünket?

Képesek vagyunk-e erejének birtokában egy nyelvet beszélni, vagy csak a magunk igazát védve harcolunk? Kik ellen?

Nimród, a Biblia szerint mezopotámiai király (Noé unokája) és a magyar nép ősatyja.

Leszármazottja Attila, aki csapást mért a Római Birodalomra, egyesítette a germán törzseket és létrehozta a Magyar Birodalmat, amely az Uraltól a mai Franciaországig terjedt, hogy itt mindenki megelégedésére egy nyelvet beszélő nemzet virágozzon.

A magyar uralkodók népüket mindig arra tanították, hogy éljünk békében egymással és szomszédainkkal ápoljuk a barátságot.

Sokasodjon a nemzet! Vigyázzunk a megfogant parányi gyermekeinkre az oltalmat nyújtó anyaméhben.

Ne tegyük ki a méh szegletébe húzódó, sikítva menekülő parányi lényeket kés, vagy tabletta gyilkos hatásának!

Éljünk Istennek tetsző életet, óvjuk népünket, adjon az Isten elég erőt a házaspároknak még több gyermek vállalására.

A Szentlélek adjon erőt mindannyiunknak a napi nehézségek leküzdéséhez, egymás mondanivalójának megértéséhez!

Fotók: Magyar Tudat

One thought on “Pünkösdi mise 2012-ből: A Szentlélek eljövetelének összetartó ereje

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás