Ma már csak az idősek emlékezetében él a hódmezővásárhelyi tömeggyilkosság, amelynek 56 áldozata volt.

Százkét évvel ezelőtt történt az 1919-es esztendő egyik legszörnyűbb tömeggyilkossága Hódmezővásárhely

határában, ahol román katonák 56 ártatlan, többségében vásárhelyi polgárt gyilkoltak meg.

Az első világháború befejezését követő zűrzavaros időszakban többször „cserélt gazdát” Hódmezővásárhely városa.

1919 tavaszán a bolsevik diktatúra idején internálták a város húsz, köztiszteletben álló vezetőjét, a “Lenin-fiúk” több

embert gyilkoltak le brutális kegyetlenséggel a városban.

Az elmenekülő “vörösök” helyére francia gyarmati katonák, majd a román megszállók érkeztek.

Ezzel kezdetét vette Vásárhely és a románok által elfoglalt országrészek intézményesített kifosztása.

A román megszállás váratlanul érte az amúgy is többszörösen kivérzett tanyavilágot.

A fogatosok mondták, hagy gyünnek a románok Orosháza felül.

Sóshalmon, Imre Ernő kovácsmestör előtt állt mög egy elrekvirált kocsi, amelyikön sok román ült.

Az ëgyik ösmerős volt. Komán Gergő volt.

Együtt szolgáltam vele Galíciában, a 24-es gyalogezredben.

Most román katonaruhában volt.

– Mi járatban vagytok? – kérdöm a komátul.

– Földet foglalni gyüttünk.

– Nektök nincs elég Erdélyben?

– Van, de az csupa hegyes. Nekünk mög jó termőföld köll.

– Osztán, soroztak, vagy önként jelentköztél?

– Önként, mert 5 holdat adnak érte az elfoglalt földbül.

Többet asztán nem is beszélt, mert a többiek is leugráltak a kocsirul, és kezdték kijelölni a határt.

– emlékezett vissza egy szemtanú, Kiss Ferenc parasztember.

A városi tanács tagjait letartóztatták, mivel nem kellő eréllyel hajtották végre a rekviráló bizottság utasításait, sőt sérelmezték az eljárás módját.

A tanyákon élők szenvedtek leginkább a bandákba tömörült román katonák erőszakosságától, fosztogatásaitól és rablásaitól, de a város lakóira is hatalmas nyomás nehezedett a tervszerű rekvirálással, közmunkára kényszerítéssel és megaláztatással.

Július közepén a Vörös Hadsereg Tiszai-offenzívájának következtében néhány órára újra magyar kézre került Hódmezővásárhely, majd ismét visszatértek a románok.

A román áldozatokért ‑ a város környéki harcokban 22 román, egy vöröskatona és 16 civil vesztette életét ‑ bosszúra szomjaztak a megszállók.

E drámai napok kulcsfigurájává egy magát Berényi Lászlónak nevező és a város rendőrparancsnokának kinevező 24-26 éves fiatalember vált.

Román katonai segédlettel tartotta társával rettegésben a várost: nemcsak végigrabolták Vásárhelyt, hanem tucatjával tartóztattak le embereket koholt vádakkal vagy váltságdíj fejében.1919. július 25-én délelőtt Berényi, az akkori román városparancsnoktól kapott gépfegyveres fedezettel felhozatta a városháza börtönéből a foglyokat, majd az egymáshoz kötözött emberek elindultak a város határába.

Voltak, akik a verésektől már menni sem tudtak, őket kocsira dobva hurcolták magukkal.

A csoportot az utcákon rémülten figyelők közül Berényi többeket belöketett a halálmenetbe.

Hiába kértek irgalmat és megbocsátást a város hitfelekezeteinek lelkészei, a román főhadnagy kijelentette, akik katonáira fegyvert fogtak, nincs kegyelem.

A menet a Hódmezővásárhelytől 6 kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál állt meg, ahol a román katonák a foglyokat csoportokba állítva agyonlőtték.

A tömeggyilkosság 56 áldozatának fele harminc év alatti volt ‑ a legfiatalabb mindössze 16, a legidősebb 62 éves ‑, túlnyomó többségük szegény sorban élt, nincstelen földművesek, iparos vagy kereskedő segédek voltak.

A véres testeket a tanya mellett temették el – többüket még élve –, exhumálásukra a tömeggyilkosság után bő egy héttel került sor.

Ezt követően temethették el a családtagok a város temetőiben az áldozatokat, akik közül kilenc főt nem sikerült azonosítani, ők feltehetőleg fogságba esett, vidéki vöröskatonák voltak.

A városra a hátramaradt árvák és önellátásra képtelen hozzátartozók segélyezése még hosszú ideig komoly terhet rótt.

A tömeggyilkosság egykori helyszíne ma a 47-es számú főút külterületi szakasza mellett fekszik, a helyszínen az áldozatoknak emlékművet emeltek.

Szócsinné Vitéz Léber Ottilia

Magyar Tudat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás