
Dr Rusvai Miklós virológus Fotó: Mirkó István (MI)
Immunológiai szempontból Rusvai Miklós arról beszélt:
az, hogy valaki átesik a betegségen nagyobb védelmet ad, mint az oltással szerzett védettség, hiszen az oltással csak
antitestes és sejtes védettséget szerzünk, míg a fertőzés átvészelése a nyálkahártya immunitást is ad.
A virológus immunológiailag sem érti ezt a döntést, ugyanis a vírus kórokozóképessége gyengül: a brit mutánsnál
több fertőzöttet hozott a delta, de kevesebben kerültek kórházba, kevesebben haltak meg, az omikrontól még több
fertőzöttet várnak, de remélhető, hogy az egészségügyre még kevesebb terhet ró majd az új variáns.
Rusvai augusztusban kapta meg a harmadik oltását, negyedszerre nem szándékozik beoltatni magát, inkább elkapná az
omikront, ugyanis szerinte a szervezete három oltással meg tud birkózni a fertőzéssel.
A virológus is a kötelező oltás ellen van, az önkéntesség elvét követné, az egészségügy az egyetlen ágazat, ahol elfogadhatónak tartja a kötelezővé tételt.
Rusvai arról is beszélt, hogy a fejlett országokhoz képest Magyarországon enyhe korlátozások vannak: nincs utazási
korlátozás, ellenőrzött karantén vagy online oktatás.
Ilyen enyhe szabályozás Európában sehol nincsen, csak nálunk.
Ebből a szempontból nem érzem túlzottnak a jelenlegi intézkedéscsomagot, főleg úgy, hogy terjedőben van az
omikron variáns, még ha ez egy gyengített változat is
– mondta a virológus.
Az oltottsági igazolás helyett a védettségi igazolás széleskörű megkövetelését támogatná Rusvai.
Rusvai Miklós a Mandinernek adott interjújában arról beszélt, hogy az omikron variáns elhozhatja a nyájimmunitást.
A virológus elismerte, hogy a szakemberek is most tanulják ezt a járványt, ami folyamatosan változik.
Az omikronnál 90 százalék vagy fölötte kell, hogy legyen a lakosság átimmunizáltsága ahhoz, hogy az egészségügy
terhelése megszűnjön.
Hangsúlyozta azonban, hogy attól, hogy a betegség nem jelent egészségügyi többlet gondot, még itt marad,
példaként hozta az influenzát.
Itt marad ez a vírus velünk, csak nem okoz majd akkora gondot
– vélekedett a szakember.
Rusvai hozzátette: idén ősztől is sokan fognak megfertőződni, de remélhetőleg, kevesebben betegszenek meg, ilyen
értelemben a járvány megszűnik.
Szerinte statisztikailag kell hosszú távon értékelni, hogy az oltottak vagy az oltatlanok azok, akik elsősorban megtöltik a
kórházakat.
Meggyőződése, hogy a súlyos betegség kockázatát csökkenti a vakcina.
A virológus egyetértett abban, hogy többet kellene beszélni az oltások mellékhatásairól, amelyek tagadhatatlanok.
A szakma a külföldi közleményekből értesül a mellékhatásokról, ezekből azonban az is látható, hogy messze-
messze jobb az oltottság, mint az oltatlanság.
Mikor oldhatók fel a korlátozások?
A jelenlegi intézkedéseknél súlyosabb korlátozásokat nem tart szükségesnek Rusvai Miklós, a védettségi – nem oltási – igazolvány széleskörűbb követelését kivéve.
Az ötödik járványhullám végén, magyarul valamikor májusban, szükséges lenne elvégezni egy széleskörű felmérést a védettség tekintetében.
Vajon a lakosság hány százaléka védett? Ez elér bizonyos védettségi százalékot, a továbbiakban szükségtelennek látnám az intézkedések fenntartását, vagy akár megújítását
– fejtette ki a virológus.
Forrás: ATV
Magyar Tudat