Bővül a szentesi termál fűtés. Döbrőssy Iván, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. ügyvezetőjével a pályázati forrással megvalósuló fejlesztés kapcsán arról is beszélgettünk: mit nyernek a település lakói a rendszer bővítése által.
Cégünk célja, hogy minél olcsóbban tudjuk a távhőt szolgáltatni, az eddigi beruházások is ezt szolgálták, így egy átlagos szentesi lakás éves fűtési díja 106 ezer forint, amely tartalmazza az alapdíjat, a hődíjat és a használati meleg víz árát is. Ehhez tudni kell, hogy az országos átlag 174 ezer forint, az általunk szolgáltatott hőnél csak a paksi atomerőmű által biztosított hő olcsóbb. Tavaly fejeztük be a teljes rendszerünk rekonstrukcióját, minden szerelvényt és szivattyút kicseréltünk, a tízemeletes épületeket leválasztottuk a direkt rendszerről, a fűtést ezeknél a helyben kialakított hőcserélős központtal oldjuk meg.
– Az állandó tömegáramlás esetén a szivattyúk állandó fordulaton járnak, és a villamos energia felhasználás is állandó. Ha nincs rá igény, a fejlesztés eredményeként kevesebb vizet keringtetünk, kevesebb energiával. Ehhez frekvenciaváltó szivattyúkat építettünk be, amelyek ezt a rendszert szabályozzák. A gáztól bizonyos mértékig függetlenítettük magunkat azáltal, hogy ennek felhasználása forrásoldalon mindössze három százalék. Az energiagazdálkodásunk célja, hogy ne kelljen a távhő árát emelni. Cégünk1400 lakást fűt, az intézményekkel együtt összesen 400 ezer légköbméteren biztosítja a szolgáltatást.
– Milyen Szentes ellátottsága termálvíz tekintetében?
– Szentesen és térségében összesen 32 termálkút van, ebből három a település tulajdonában van. A természetvédők hadakoznak a termálkút üzemeltetőkkel, hogy vissza kell-e sajtolni a vizet, azonban a szentesi termálvíz minősége okán nem okoz környezeti károsodásokat. Ezt bizonyítja a kunszentmártoni út mellett lévő víztározó, amelynek területén kétszáz madárfaj telepedett meg. Ezt a termál tavat a környezetvédők védelem alá akarják helyezni. Ez tisztán termálvíz, amelyben a halak is megélnek. A városon áthalad a Kurca csatorna, amely a legtöbb termálvíznek a kijelölt befogadója. Ennek ellenére a horgászok igazolhatják, hogy van hal a Kurcában, ahol horgászversenyeket rendeznek, és az itt kifogott hal íze is finom. A szarvasi halkutatóban foglalkoznak a termálvizek nyílt színi tavakban történő elhelyezésével, és eredményeik igazolják: nem biztos, hogy a visszasajtolás az egyedüli cél.
– Vannak, akik a rétegvizek védelmét hozzák fel e kérdésben.
– Mi tudjuk azt, hogy ezek visszapótlódnak, amelyet a teljes város ellátását biztosító rendszert irányító számítógép is regisztrálta. Amikor a mezőgazdasági üzemekben a fóliasátrakban már nem kell a meleg víz, akkor nálunk a kútfej nyomása 1 – 1,2 bar. Őszra, amikor ismét elindulnak a mezőgazdasági termál kutak, akkorra ez a nyomás 2,5 – 3 barra növekszik. Ami azt jelenti, hogy természetes úton pótlódik a víz, tehát emiatt nem kell aggódni.
Forrás : promenad.hu
magyartudat.com