![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/tomislav-nikolic1.jpg)
Tomislav Nikolić szerb államfő ma aláírta a parlament feloszlatásáról szóló rendeletet és az előrehozott köztársasági választásoknak a március 16-ára való kitűzéséről szóló döntést. „A szerbiai kormány ellenőrizni akarja legitimitását. Úgy gondolom, ezt akarták az ellenzéki pártok is. Úgy gondolom, megteremtődtek a feltételek egy fair, szabad és demokratikus választás megtartásához” – mondta Nikolić újságíróknak az elnökség épületében. Mint kifejtette, a legutóbbi választás óta eltelt két év, és Szerbia ez idő alatt „hatalmas és jó irányú változásokat” élt meg, ami elsősorban a kormány érdeme. Emlékeztetett arra, hogy az országra nehéz és fájdalmas reformok várnak, továbbá teljesíteni kell az EU-tagság feltételeit is. „Ezt a két évvel ezelőttinél sokkal jobb légkörben várjuk be. Szerbiában ma a politikusok között sokan gondolkodnak nagyon hasonlóan a fontos feladatokról, és úgy gondolom, ezt a soron következő kampány is bizonyítani fogja” – mondta az államfő. Nikolić kijelentette, hogy „sportszerű és demokratikus kampányra” számít, amelyben egyetlen résztvevőt sem fognak favorizálni. A március 16-i választás lesz a tizedik a többpártrendszer bevezetése, azaz 1990 óta.
(beta)
magyartudat.com