Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabadon engedi Japán azt a 14 kínai aktivistát, akit a Kelet-kínai tenger vitatott hovatartozású, de japán közigazgatás alatt álló szigeteinek egyikén fogtak el szerdán.

A japán kabinet döntéséről, amelyet Fudzsimura Oszamu szóvivő jelentett be, a Hszinhua hírügynökség gyorshírben számolt be pénteken.
A 14 hongkongi, makaói és anyaországi kínai állampolgár még vasárnap indult halászhajójával a sziget jelképes elfoglalására, hogy a II. világháború végi Japán kapituláció 67. évfordulóján demonstrálja: a Tiaojü (Diaoyu – japánul Szenkaku) -szigetek kínai fennhatóság alá tartoznak.
Tettüket szerdán mintegy tucatnyi japán őrhajó igyekezett megakadályozni, ellenük még vízágyút is bevetettek, de hét embernek így is sikerült partot érnie. A szigeten elénekelték a kínai himnuszt, a kínai zászlót lengették és hazafias dalokat énekeltek. Akciójuk körülbelül fél órán át tartott, a japán parti őrség valamennyiüket őrizetbe vette, majd Okinava prefektúra Naha városába szállította.
A lépés miatt Peking azonnal tiltakozott, a külügyminisztériumba rendelték Japán nagykövetét, az ügyben két alkalommal is külügyminiszter-helyettesi kapcsolatfelvételre került sor a két ország között. Csütörtökön Kínában több, a japán külképviseletek előtt rendezett kisebb demonstrációról érkezett jelentés.
Sajtóbeszámolókból mindazonáltal sejteni lehetett, hogy a japán kormány nem kívánja az elfogottak letartóztatásával és bíróság elé állításával fokozni a két ország közötti feszültséget. A kínai központi televízió híradásában kínai diplomaták is azt jelezték előre, hogy az aktivisták és a velük lévő újságírók legkésőbb pénteken távozhatnak, illetve távozni kényszerülnek a szigetországból.
A China Daily című angol nyelvű napilap cikkében Csou Jung-seng (Zhou Yongsheng) szakértő úgy vélte, hogy Japán ezúttal rendkívül visszafogottan kezelte a helyzetet, s hozzátette Tokiónak nincs is joga „Kína területének szerves részén és vizein kínai állampolgárokat a saját törvényei szerint letartóztatni”.
2010-ben egy kínai halászhajóval került összeütközésbe a japán parti őrség a szigetek térségében, majd a hajó kapitánya ellen eljárást indítottak, s több mint két héten át fogva tartották. Az ügy mindkét országban heves nacionalista megmozdulásokat váltott ki, a pekingi diplomácia rendkívül határozottan lépett fel, az országban több tiltakozó, japán-ellenes tömegmegmozdulásra is sor került.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás