Nincs a világon még egy államfő, aki erkölcsi eszközökkel az elmúlt 100 évben olyan nagyszabású mentő-, szervező-...
megemlékezés
Ma ugyanolyan, Magyarország keresztény kultúráját, nemzeti örökségét, a magyarok jövőjét fenyegető erőszakos kihívásokkal kell szembenézni, mint 1944-ben...
A Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István születésnapjára és...
Virágot vitt Horthy Miklós sírjára Lázár János, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője. A volt miniszter erről egy videót is...
Március 23-àn szombaton a fővárosban a Szent István-bazilikában 10.00 órai kezdettel Erdély és Magyarország törvényesen megválasztott vezérlő...
A politikai döntéshozók akaratán múlik, hogy melyik utat választják – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az...
Egy szerdára tervezett gyergyószentmiklósi Nyírő József-megemlékezés ellen tiltakozik a Romániai Zsidó Közösségek Föderációja (FCER). Az Agerpres hírügynökség...
A megemlékezés több száz résztvevője virágokat, gyertyákat, mécseseket helyezett el az azonosított áldozatok nevét felsoroló gránitlapok előtt,...
Lázár János szerint be kell fejeznünk a félbehagyott, elsikkasztott...