Történelemhamisítás- ami a csövön kifér!

Milyen ország az, ahol nem tárgyilagos a történelemoktatás? Ahol nyugodtan lehet a történelmet könyvek, újságok hasábjain, a televíziókban hamisítani? Ahol nem büntetik meg a magyarellenes kiszólásokat tevőket, ahol olyan bírósági ítélet is születhet, amelyben a honvisszafoglaló „Árpád is büdös migráns” lehet, mert belefér a véleménynyilvánítási szabadságba?

Olvasom a Múlt-kor történelmi magazinban megjelent írást, amelynek címe: 100 éve választották kormányzóvá Horthy Miklóst

Persze nem tudok rájönni a szerző nevére, mert nem szerepel sehol. Ez nagyon is jellemző a mai publicisztikákra, melyek még véletlenül sem korrektek, mert nem az eddig elhallgatott tényeket tárják fel, hanem a bolsevik kor hagyományát folytatják. Ír a névtelen szerző “király nélküli királyságról”, amikor ma már mindenki számára ismert, hogy egyrészt a kormányzói tisztség az esküszegő király helyettesítésére jött létre, de ismert az is, hogy 1038 óta hazánknak égi és földi királynője van a Boldogasszony személyében, így teljes badarság az, amit leírt a szerző, hiszen nem lett az ország uralkodó nélkülivé a két világháború között sem.

(Nem szabad tehát felednünk! Az örökös nélkül maradt Szent István a halála előtti napon, vagyis 1038. augusztus 14-én  a Szent Koronát és az országot Szűz Máriának ajánlotta föl, s azóta:  Ő a Mi királynénk!

1920. március 1-jén már valóban vesztésre álltunk, de nem a háborúban, hanem a világháború előtti és utáni szabadkőműves bomlasztás, valamint a magyar hagyományok és erkölcs megroppanása okán, hiszen a padovai fegyverszünet aláírása pillanatában egyetlen idegen katona sincs magyar földön, sőt a mi katonáink állomásoznak az állítólagos győztesek területein. Ugye milyen furcsa, hogy ennek ellenére állandóan a háború elvesztéséről papolnak a saját (?) történészeink és társadalomtudósaink! Vajon mi készteti őket erre a teljesen nyilvánvaló hazugságra?

Persze később sem képes az igazságot írni a „tudományos” szerző, hanem egyre nyíltabban csúsztat. Megint a 1918 őszén bekövetkező „első világháborús katonai vereségről” majd az annak következtében széthullott az Osztrák-Magyar Monarchia helyén létrejött régi-új államalakulatokról kezd mellébeszélésbe. Szerinte „Magyarországon 1918. október 31-én győzött a polgári demokratikus forradalom, a kormányt Károlyi Mihály gróf alakította meg. November 16-án a törvényhozó hatalmat helyettesítő Nagy Nemzeti Tanács kikiáltotta a Magyar Népköztársaságot, de az 1919 januárjában megkezdődött párizsi békekonferencia nem tárgyalt az új állammal.” (Ennek az államnak a legitimitása valóban megkérdőjelezhető volt, de elgondolkodtató a forradalom és a polgári jelző mai használata is, hiszen az elődök már nagyon lejáratták mind két fogalmat, ráadásul a forradalmakat szinte minden esetben a szabadkőművesek vagy azoknak valamilyen fiók intézményei pl. a bolsevikok csinálták!)

Szerintem azonban IV. Károly züllesztette szét a Monarchiát azzal, hogy felszólította népeit arra: hozzanak létre ún. „nemzeti tanácsokat”.  Ezzel valójában káoszt, de legalábbis a kettős hatalom bizonytalanságát idézte elő, miközben Károlyi Mihály és szabadkőművesei nem őszirózsás forradalmat kreáltak, hanem sima puccsot hajtottak végre a Magyar Királyságban azzal, hogy a „vörös gróf” mint kinevezett miniszterelnök és az ellenzék vezetője, egyszerűen meggyilkoltatta Tisza István grófot, majd mindenféle népszavazás, vagy nemzeti konzultáció nélkül kikiáltatta a népköztársaságot. (Logikus, hogy később Sztálin ügynöke lett Nyugaton.)

Hadügyminisztere – az alkoholista Linder Béla – pedig nemes egyszerűséggel közölte: „Nem akarok többé katonát látni!” Ezek után lefegyvereztek és megaláztak közel 1 millió bátor, frontharcos katonát, majd hazazavarták őket ahelyett, hogy a szintén szabadkőműves Kemál Atatürk mintája alapján visszavonva a hadainkat a történelmi országhatárra, megvédték volna azt a földet, amelyért annyi magyar elődünk hullatta vérét. (Pedig Atatürk származása zsidó volt, s szabadkőművesként mégis teljesen szembefordult a párizsi és londoni szabadkőműves központokkal a törökök érdekében, és fegyverrel utasította el a számukra kiírt „Trianont”!)

Károlyi Mihály hazaárulásának egyik jelentős bizonyítéka az, hogy nem fogadta el a Monarchia által megkötött padovai fegyverszünetet és Belgrádba utazva felkereste a Franchet d’Esperey balkáni antant-főparancsnokot és megkötötte a 18 pontból álló belgrádi katonai konvenciót, mely a padovai fegyverszüneti megállapodással szemben – mely csak a magyar határra vonatta vissza a hadakat – egy új és számunkra igen hátrányos demarkációs vonalat jelölt ki, egyúttal pedig szigorúbb fegyverszüneti feltételeket diktált Magyarország számára.

Ezek után nem csoda, hogy a bankárkaszti szabadkőművesség hazai vezetői (pl. Jakubovics Jászi Oziás) által működtetett ál-állam nem a magyarság érdekeit képviselte még látszatra sem. Így a köröttünk lévő és alaposan felbiztatott kisállamok területszerző mohósággal vetették rá magukat az ősi települési földjeinkre: Erdélyre, Bánátra, Felvidékre, Délvidékre, Kárpát-aljára, sőt még a háborút kirobbantó Ausztria is kapott volna egy jókora részt Nyugat-Magyarországból, ha később nem lép fel olyan határozottan a népi Rongyos Gárda.

November 13-án a csehek, majd a következő hetekben a szerbek és az Erdélybe betörő románok is felrúgták a belgrádi konvenció pontjait. A beözönlő ANTANT-szövetségesek hamarosan megszállták a történelmi országterületünk jelentős részét, s az ott létrejött – de legitimitás nélküli – vagyis nem a lakosság teljességét lefedő nemzeti tanácsok, sorra kinyilvánították elszakadásukat Magyarországtól. A Károlyi-kormány a sorozatos és súlyos szerződésszegések láttán – tárgyalási pozícióit féltve – nem mert fegyveres erővel fellépni, így a trianoni utódállamok a békekonferencián már egyfajta status quo-ra hivatkozhattak, amikor megcsonkították az országot.  Mindez tehát a belgrádi fegyverszüneti egyezmény egyoldalú megszegésével történhetett meg, viszont a szabadkőművesség érdekeinek mentén, ezért nem is lett neki az utódállamok részére semmiféle negatív következménye, hiszen működött a ma már általunk is jól ismert: kettősmérce.

1919. január 11-én a senki által meg nem választott, így teljesen illegitim Nemzeti Tanács – ami gyakorlatilag a beteges Károlyi Mihály gróf szabadkőműves barátaiból állott – Károlyit köztársasági elnöki minőségében ideiglenes államfői hatáskörrel ruházta fel, a kormány élére viszont Berinkey Dénes (Polgári radikális politikus, miniszterelnök, ügyvéd, jogtudós) került. No megint itt a „polgári” szó, amit a hazai közbeszéd valamilyen pozitív jelzőnek gondol!

A Magyarország teljes megszüntetését célul kitűző szabadkőműves háttérhatalom következő húzása a Vix jegyzék volt, s emiatt lemondott a Berinkey-kormány, a hatalmat pedig a Jászi és Károlyi szabadkőműves klikk a kommunista és szociáldemokrata párt egyesülésével létrejött MSZP-nek, vagyis a Magyarországi Szocialista Pártnak játszotta át. (Ez egy újabb puccs volt, hiszen Károlyi beletanult ebbe a műfajba!) A szovjet mintára létrejött Magyar Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa élén a szociáldemokrata Garbai Sándor állt – mint egyetlen nem zsidó származású népbiztos –, de tényleges vezető a kommunista külügyi népbiztos, Kun Béla volt. Az MSZP illetve a vörösterror ügyeit nem tárgyalnám, mert több kötet kellene a bolsevik-vérengzés, fosztogatás elemzésére, a vérengzésre épülő hatalmuk azonban a román előrenyomulás miatt augusztus elején megszűnik.

A még májusban megalakult szegedi ellenforradalmi kormány augusztus 19-én lemondott Friedrich javára, de az addigra már megszerveződött Nemzeti Hadsereg fővezére, Horthy Miklós – az otrantói hős – már addigra függetlenítette magát minden hazai pártpolitikai erőtől és elszántan próbálta a román mohóságot megállítani. Ennek a hadi erőnek köszönhető az, hogy az ország nem lett teljesen szétosztva a környező kisállamok között, hiszen a magyarságnak sok bűne van a bankárkaszt szabadkőműveseinek a szemében, mert pl. egészen 1849-ig nem tudták rátenni a kezüket a magyar termőföldekre, mert az ősiség törvénye – vagyis a magyar alkotmányosság – megakadályozta őket ebben. (Ez a mai napig veszély a bankárkaszt számára, s ezért is próbálják meg a befeketítésünket minden szinten!)

A Nemzeti Hadsereg – melyben a Székely hadosztály egységei is helyet kaptak – kijózanította a szabadkőműves háttérerőt, akik nem akarták, hogy a „szövetséges” utódállamok egymásnak essenek a magyar koncon – amit az is bizonyít, hogy akár a Bánátban, akár Komárom környékén szórványos összetűzések voltak a román-szerb, illetve a román-cseh csapatok között. Így érkezett 1919 őszén George Russell Clerk brit diplomata hazánkba és felszólítására Horthy megállította csapatait a főváros előtt, a románok pedig november közepén – a kíméletlen fosztogatást megszakítva – megkezdték végre az ANTANT által már többször is szorgalmazott visszavonulást a demarkációs vonalig, írja dr. Bene Gábor.

Horthy 1919. november 16-án vonult be csapataival Budapestre, Huszár Károly „koncentrációs” kormánya pedig ezt követően alakult meg. A közjogi vákuum megszüntetése érdekében kiírt, 1920. január 25-26-án megtartott nemzetgyűlési választások után február 16-án összeült nemzetgyűlés.  Első és legfontosabb feladata az államforma megállapítása és az államfői hatalom gyakorlásának rendezése volt, s erre a javaslatot február 26-án nyújtották be.  Megegyeztek, hogy a forradalmak által törvénytelenül létrehozott köztársaságok helyett vissza kell térni a királysághoz, de a király személyéről a Habsburg-párti legitimisták és a szabad királyválasztás hívei nem tudtak megállapodni, pedig akkor is egyértelmű volt, hogy a káoszt éppen IV. Károly manifesztuma és Svájcba való menekülése okozta!

Végül kormányzó választást rendeztek. A hatalmas fölénnyel megválasztott Horthy Miklósra bízzák az ideiglenes államfői teendőket, mert a hazamentő hadsereg vezetőjében találta meg a Nemzetgyűlés azt az alkalmas személyt, aki a tekintélye révén a káosz felszámolására is képes lesz. Egyébként ezt javasolták a brit és francia diplomaták is, hiszen a Habsburgok visszatérése nemcsak a magyarság számára, hanem az ANTANT-nak is ellenszenves lett volna.  A kormányzói méltóság viszont nem volt idegen a magyar közjogi gondolkodástól, mert ilyen posztot töltött be 1446-1452 között, V. László kiskorúsága idején Hunyadi János, majd Mátyás kiskorúsága okán Szilágyi Mihály, s a Habsburgok 1849-es trónfosztása után pedig maga Kossuth Lajos is.

A kormányzóválasztásra 1920. március 1-jén került sor az előző nap hatályba lépett 1920.I. törvénycikk alapján. A 141 leadott szavazatból 131 érkezett Horthyra, hét az időközben visszalépett Apponyira, három voks érvénytelen volt. Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920.I. törvénycikk a Népköztársaság és a Tanácsköztársaság rendelkezéseit és határozatait eltörölte. Az államfői teendők ideiglenes ellátásával bízta meg a kormányzót, akinek jogköre a királyénál sok tekintetben korlátozottabb lett. A végrehajtó hatalmat kizárólag a nemzetgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolhatta, a hadüzenet, békekötés vagy a hadsereg országhatáron kívüli alkalmazásának kérdésében csak a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulásával dönthetett, a nemzetgyűlést nem oszlathatta fel és nem is napolhatta el. Ő képviselte Magyarországot a nemzetközi viszonylatokban, követeket küldhetett és fogadhatott, de nemességet nem adományozhatott, főkegyúri jogot nem gyakorolhatott és általános kegyelmet sem adhatott. Horthy személyét akkoriban általános bizalom övezte minden oldalról, hiszen a vörörterror utáni, s érthetően törvényen kívüli ellenlépéseket is gyorsan megszüntette!

Ezért is furcsa, hogy nincs ezen a napon állami ünnep, s a Gellért téren megemlékező magyaroknak azt kellett hallani a liberál-bolsevikok ellentüntetésén felállított hangszórókból, hogy „Horthy a szemétdombon van!” Az, hogy a megemlékezők személyiségi jogait is durván sértő „Náci gyilkosok és fasiszták” jelzőket kellett hallaniuk, a mai kormány és a média hatalmas felelősségét is feltárja.

Milyen ország az, ahol nem tárgyilagos a történelemoktatás? Ahol nyugodtan lehet a történelmet könyvek, újságok hasábjain, a televíziókban hamisítani? Ahol nem büntetik meg a magyarellenes kiszólásokat tevőket, ahol olyan bírósági ítélet is születhet, amelyben a honvisszafoglaló „Árpád is büdös migráns” lehet, mert belefér a véleménynyilvánítási szabadságba? 

Mi lenne, ha Izraelbe mondana valaki hasonlót pl. Mózesről?  

Nem kellene a kormánynak, Országgyűlésnek helyre tenni ezeket az anomáliákat?

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás