![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/varga-geza-jobbik.jpg)
Varga Géza Turán élő jobbikos országgyűlési képviselő közlése szerint hozzá fordult levélben több mint száz – többségében cigány származású – turai lakos a múlt heti rendőrbántalmazás miatt, azt kérve, segítse abbéli törekvésüket, hogy „kivessék maguk közül a bűnöző családokat”.
Az ellenzéki politikus szerdán, sajtótájékoztatón beszélt erről. Ismertetése szerint az őt felkereső turaiak levelükhöz csatolták az általuk korábban a „bűnöző családok” ellen tett több feljelentés és bejelentés másolatát is. Álláspontjuk szerint ugyanis a múlt szerdai rendőrbántalmazás nem történt volna meg, ha a rendőrség „megfelelő komolysággal” kezeli ezeket a feljelentéseket – áll a levélben. A több mint száz aláíró azt kéri Varga Gézától, hogy továbbítsa levelüket Pintér Sándor belügyminiszternek. Hangsúlyozzák azt is, hogy „ők a jog pártján állnak és egyetértenek a Jobbik azon törekvésével, hogy a bűnözőket ki kell emelni a társadalomból és a Jobbikhoz hasonlóan ők sem szeretnék, ha minden cigányt egységesen bélyegeznének meg” – mondta Varga Géza. A Pest megyei Turán egy hete késő este megtámadtak és megvertek egy szolgálaton kívüli rendőrt, aki egy lopással gyanúsítható férfit fogott el. Mint utóbb kiderült, a támadásban a lopáson kapott férfi, illetve rokonai vettek részt; közülük összesen 7 személlyel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség folytatja le az eljárást.
MTI/magyartudat.com