Szerdán mind határozottabban szólt az ukrán vezetés arról, hogy ideje nagy szabású rendőri lépéseket tenni a tüntetőkkel szemben, amit innentől kezdve terrorelhárító akciónak nevezett. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hivatalosan is közölte, hogy megkezdi az akciót.
Ezután Janukovics váratlanul leváltotta a vezérkari főnököt, majd helyette kinevezte a haditengerészet parancsnokát.
A váltás után a védelmi minisztérium közölte, hogy a hadsereg is készen áll a terrorellenes akciókban való részvételre.
A Pentagon tudatta, hogy a fegyveresek bevetése a tüntetők ellen jelentősen befolyásolná az Egyesült Államok és Ukrajna kapcsolatát.
A NATO európai erőinek parancsnoka, Philip Breedlove pedig a twitteren jelezte szükségét annak, hogy a NATO tárgyaljon az új ukrán katonai vezetéssel, elkerülendő az ukrán katonaság kijevi bevetését.
Angela Merkel telefonon tárgyalt a nap folyamán Vlagyimir Putyinnal. A német kancellár és az orosz elnök természetesen egyetértettek abban, hogy a vérontást el kell kerülni. Más kérdés, hogy az EU főként Janukovicsot – kisebb részben azért az ellenzék radikálisait is – okolta a kialakult helyzetért, míg Moszkva többször jelezte, hogy szerinte a nyugatiak túlzó beavatkozása és a tüntetők melletti kiállása vezetett a zavargásokhoz.
Az ENSZ főtitkára is a kedélyek lenyugtatását kérte és, hogy az ellenzékkel mielőbb tárgyaljon Janukovics.
Eközben azért nem állt meg teljesen az élet az utcákon: Kijevben a tüntetők elfoglalták a főpostát és a konzervatóriumot, később a mezőgazdasági minisztériumot. Nap közben részben beomlott az éjszaka felgyújtott Szakszervezetek Háza, ahonnan a katasztrófavédelem 41 embert menekített ki. A Radio Szvoboda egy égett holttestről tud, a Batykivscsina egyik képviselője pedig egyenesen félszáz áldozatról, ezt azonban nem erősítették meg.
Este újabb összecsapások voltak Kijevben, négy fiatal civil és két újságíró is kórházba került. (A kórházakban jelenleg a kedd éjszakai összecsapások nyomán 277 embert ápolnak.) A tüntetők köveket, Molotov-koktélokat, a rendőrök hang- és fénygránátokat szórtak.
Lvivben (Lembergben), Ternopilben, Hmelnyickiben is megtámadták a tüntetők a hatóság épületeit. Utóbbi városban az Ukrán Biztonsági Szolgálat épületét rohanták meg, eközben valahonnan lövések dördültek el, egy embert könnyebben, egyet súlyosan megsebesítve.
Lvivben aggasztóan sok fegyverre tettek szert a tüntetők. A megyei rendőrfőnök beszámolója szerint ezer Kalasnyikov és 170 Makarov került a rendőrőrsöket elfoglaló tüntetőkhöz írta a Kárpát Infó.
magyartudat.com