Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke kijelentette, a Szerbiai Alkotmánybíróság Vajdaság illetékességi törvényével kapcsolatos döntésének egyes részei ellentmondásosak és a ratifikált nemzetközi dokumentumokkal ellentétben állnak.
“Mindemiatt voltaképpen csak lejáratnak bennünket a nemzetközi közösség előtt… Teljesen nyilvánvaló, hogy az időzítés nem véletlen. Ez valamiféle politikai pozicionálása azoknak az alkotmánybíróknak, akik ezt a döntést meghozták”, mondta Pajtić. Mint mondta, ezért nem “szokatlan, hogy (a döntést) ugyanazon a napon jelentették meg, amikor köztársasági szinten aláírták a koalíciós szerződést a leendő kormányalakítók, illetve egy nappal azt megelőzően, hogy megalakult a tartományi kormány”.
Pajtić szerint ezzel a döntéssel az alkotmánybíróság “meglehetősen” kompromittálta magát, de a szerbiai független intézmények kiépítéséről szóló elképzelést is, s hozzátette, jogászként egyet tud érteni az alkotmánybírósági döntés egyes szegmentumaival, de “egyes részletek valóban ellentmondásosak”.
A Szerbiai Alkotmánybíróság a tartomány illetékességi törvényének több, mint 20 szakaszát vitatta el, egyebek között azt is, amely szerint Újvidék a tartomány fővárosa, s azt is, amely kimondta, Vajdaság nyithat képviseletet Brüsszelben.
Pajtić azt mondta, “nem Vajdaság lesz az egyetlen régió, amelyiknek nem lesz képviselője Brüsszelben, ám amely harcolni fog azért, hogy minél több eszközhöz jusson az európai alapokból”. “Tudván, hogy ebben az országban megtörténhet olyasmi, ami soha és sehol Európa más részeiben nem történik meg, mi Vajdaság képviseletét eleve úgy jegyeztettük be, mint az európai ügyekért felelős alap osztályát, így – formálisan – ez nem képezheti vita tárgyát”, szögezte le a tartományi kormányfő, s hozzátette, senki sem vitathatja el Vajdaságtól a jogot, hogy legyen brüsszeli képviselete egy olyan országban, amelynek alapvető célkitűzése, hogy az EU tagjává váljon.

politika/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás