Budapest | Megpróbálják a lehetetlent. A Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság szerdai ülésén a felek ígéretet tettek néhány olyan kérdést illetően is, amelyek évek óta vita tárgyát képezik Szlovákia és Magyarország között.

Az éjszakába nyúló ülés során például megállapodtak, hogy a két állam mindent megtesz azért, hogy a komáromi Selye János Egyetem továbbra is megőrizze egyetemi szintű besorolását. Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter viszont korábban leszögezte, a Selyére is azok a szabályok vonatkoznak, mint a többiekre, ezért nem vonja vissza az átminősítésről szóló törvényt.
A magyar fél végre elismerte, hogy az államnyelvtörvény 2010-es módosítása és a kisebbségi nyelvhasználati törvény előrelépésnek számít, mondta lapunk kérdésére Solymos László. „A zárónyilatkozatba erről bekerült egy mondat” – tette hozzá a Híd parlamenti frakcióvezetője, aki a szlovák küldöttség tagjaként vett részt az ülésen. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős magyar helyettes államtitkár korábban visszalépésként beszélt az említett módosításokról. Az államtitkárság közleménye most sem szól a Solymos által említett előrelépésről.
A frakcióvezető az egyik legfontosabb eredménynek tartja, hogy jegyzőkönyvbe került: a két külügyminisztérium szakmai szinten elkezdi oldani a kettős állampolgárság problémáját.
A leghevesebb vitát az oktatási-nevelési támogatás szétosztását érintő újítások váltották ki. A magyar kormány ugyanis 2010-ben egységesítette a határon túli támogatások rendszerét (létrejött a Bethlen Gábor Alap), és már nem a Pázmány Péter Alapítvány közvetítésével, hanem közvetlenül a szlovákiai szülőknek utalják a támogatást. Ezzel viszont megsértik azt a 2004-es államközi szerződést, amely kimondja, hogy a pénzt Szlovákiában csakis a Pázmány oszthatja szét. A két fél álláspontja eléggé eltér, állítja Solymos. A magyar küldöttség azzal érvelt, hogy nem sértettek szerződést, csak a pénz kiosztásának módja változott. A véleménykülönbségek tisztázása céljából a bizottság szakértői tárgyalást fog folytatni. A tárgyaláson részt vett Horony Ákos jogász, aki tavalytól az MKP kérésére tagja a magyar küldöttségnek.
ujszo.com/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás