Szijjártó Péter az amerikai BorgWarner képviselőivel együtt hétfőn letette a vállalat zöldmezős beruházásában épülő 15 ezer négyzetméteres oroszlányi kipufogó-alkatrész gyárának alapkövét.
Beszédében a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az új gyár felépítése és a már Oroszlányban lévő turbófelöltő gyár bővítése összesen 9 milliárd forintos beruházás, melyhez a társaság egyedi kormánydöntés alapján 850 millió forintos támogatást kapott. A BorgWarner a két üzemben összesen 400 új munkahely létesítését vállalta – tette hozzá.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a magyarországi járműgyártás árbevétele  4000 milliárd forint volt az idei év első hét hónapjában,  29,4 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. “Az autóipar a magyar gazdaság növekedésének zászlóshajója” – jelentette ki a miniszter.
oroszlány-borgwarner2A magyarországi járműipari cégek bevételének 93 százaléka exportból származik és a kormány gazdaságfejlesztési célja, hogy az Európai Unióban Magyarországon legyen GDP-ben a legnagyobb az export árbevétel aránya, jelenleg a második helyen állunk – ismertette Szijjártó Péter.
A politikus sikertörténetnek nevezte a magyar-amerikai kapcsolatokat, mivel az amerikai befektetések értéke meghaladja a 9 milliárd dollárt, és az idetelepült vállalkozások ötvenezernél több embernek adnak munkát.
A kipufogó-alkatrész gyár igazgatója, Sosna Ágnes elmondta, a gyár a BorgWarner Emissions System üzletág részeként kipufogógáz visszavezető (EGR) csöveket, szelepeket és hűtőket, valamint termosztátokat állít majd elő.
Az üzem egy 60 ezer négyzetméteres telken épül fel, a 15 ezer négyzetméteres gyártóterület mellett 10 ezer négyzetméteren logisztikai és kiszolgáló létesítmények kapnak helyet. A termelési terület további négyezer négyzetméterrel bővíthető.
Az első termékek 2015 nyarán hagyják el a gyárat, egy év múlva 207 lesz a várható létszám. Az üzem összesen 500-600 dolgozó foglalkoztatására nyújt lehetőséget. A vállalat emissziós üzletágában 12 országban 21 telephelyen folyik termelés, 4000 munkatárs közreműködésével.
Bogár Attila, a turbófeltöltőket gyártó üzem igazgatója elmondta, az új gyár építése mellett a BorgWarner tovább növeli turbófeltöltő gyártókapacitását Oroszlányban. A vállalat 2001-ben települt a városba, az üzemet több ütemben bővítették, legutóbb 2013-ban 8,2 milliárd forintos beruházással.
A bővítés után a vállalatcsoport második legnagyobb gyára jött létre Oroszlányban. Az üzem 800 munkavállalót foglalkoztat, a vállalat éves árbevétele 2013-ban elérte a 104 milliárd forintot, kétmillió turbófeltöltőt gyártottak.

Címlapfotó: Sosna Ágnes, a BorgWarner épülő kipufogó-alkatrész gyárának igazgatója (b), Takács Károly polgármester (b2), David Jacobs, a Borg Warner Emission System Európáért felelős ügyvezető igazgatója (b3) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) az amerikai BorgWarner oroszlányi kipufogó-alkatrész gyárának ünnepélyes alapkőletételén.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

magyartudat.com

One thought on “Világcég bővítés Oroszlányban”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük