
2016. szeptember 24-én a budapesti ferences templomban tartotta legnagyobb és legkiemelkedőbb eseményét a Vitézi Rend, az ünnepélyes vitézavatást. A díszes ünnepséget hetekkel korábbi szervező és előkészületi munka előzte meg, hogy az avatás minél méltóbb módon kerüljön megrendezésre.
A program napján a szervezők már korán reggel a helyszínre érkeztek, hogy előkészítsék a fogadóhelységet a regisztráció és a vendéglátás lebonyolítására, valamint a templomot a ceremónia kezdetére.
Rövid eligazítást követően, katonás precizitással mindenki a menetrendben meghatározott szolgálati helyére ment, s megkezdte a munkát.
A meghívott vendégek és az avatandók nem sokkal reggel kilenc óra után már folyamatosan érkeztek.
A történtekről folyamatos tudósítást közvetített a Vitézi Rend facebook-os oldala, amely „percről percre” beszámolt az aktuális állásról. Miközben bent regisztráció és eligazítás folyt, a templomban egyre több ember gyülekezett, hogy elfoglalhassák a szabad helyeket a szertartás megkezdése előtt.
Idén több mint 70 ember lépett a vitézek sorába, s számos ifjú kadéttal is bővült a rend. Az ünnepségen megannyi közszereplő, elismert művész, egyházi és világi méltóságok képviseltették magukat, emelve az avatás fényét, valamint a társadalomban betöltött szerepét.
A Vitézi Rend határon túli területeinek tisztjei és vitézei is képviseltették magukat: a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Délvidékről, az USA-ból, az Egyesült Királyságból, Kanadából, Ausztráliából, Németországból, a Benelux Államokból valamint a Skandináviából.
A Bajor Katonai Szövetség delegációja is szép számmal volt jelen az alkalmon.
Miután mindenki elfoglalta a helyét, a ceremónia a főkapitány úr bevonulásával kezdődött, minek utána Főtisztelendő Tokár János ferences atya celebrált Szentmisét.
A Szentmise végén vitéz Esztergály Előd református nagytiszteletű úr osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel, melyben többek között kiemelte, hogy milyen fontos szerepe van a magyarságnak, és ezen belül a megjelenteknek hazánk sorsának alakításában, s keresztény hitünk megvédésében.
Mindenkit bátorított az október 2-ai népszavazáson való részvételre, s az azon való lelkiismeret szerinti szavazásra.
Ezt követően vitéz Molnár- Gazsó János főkapitány úr beszédét hallhatták a megjelentek, melyben sok más mellett a rend eddigi munkáját méltatta, s felhívta a figyelmet a migrációs válság veszélyeire, s hazánk védelmének fontosságára.

A főkapitány urat követően a kitüntetések, elismerések és kinevezések átadására került sor. Ezt követte ifjaink kadéttá fogadása, majd kezdetét vette a vitézavatás. Szép volt látni az avatást követő meghatott arcokat, hiszen valaki több tíz évet várt arra, hogy a rend soraiba léphessen, míg más elődje örökét vette át. Osztozni e nemes feladatban megtisztelő, ugyanakkor komoly feladatokkal és kötelezettségekkel is jár. Akik a rend soraiba léptek, mindannyian ünnepélyes esküt tettek le a Szent Koronára, hogy hazájukat bármi áron megvédik.
Az ünnepség végén elénekelték a Himnuszt, a Szózatot és a régi magyar Himnuszt, a „Boldogasszony Anyánk” kezdetű éneket.
Évről évre azt láthatjuk, hogy a Vitézi Rend megannyi megosztási kísérlet és támadás után növekszik, és lassan kezdi elfoglalni azt a méltó helyét a magyar társadalomban, ami megilleti a hazájukat feltétlenül szerető, hűséges vitéz magyar embereket. Idén mintegy 1000 ember jelenlétében történt a vitézavatás, ami azt mutatja, hogy a rend által felvállalt széles körű munka, amelyet a katasztrófa,- határ – és rendvédelem, a karitatív tevékenységek, a hagyományőrzés, a hadisír gondozás valamint az ifjúság nemzeti nevelésének területén vállalt mint meghozza gyümölcsét, s további fejlődésre, növekedésre ösztönzi a benne szolgálókat. Bízzunk benne, hogy továbbra is nagy hazaszeretettel tudják hazájukat szolgálni, Isten és egész nemzetük dicsőségére!
Isten áldja a Vitézi Rendet!
vitéz Csűry Csaba
magyartudat.com
Akik harcoltak a hazáért, a szülőföldért, életüket vérüket adták / több értékük sokszor nem is volt/ azok valóban vitéz, hős emberek voltak…