1914 előtt a Mária Valéria telep helyén beépítetlen legelő volt, melyet alkalmanként lóversenyek megrendezésére használtak, a neve Lóversenytérdűlő volt.
Gróf Széchényi István a lóversenyzés magyarországi megteremtője az 1830-as 40-es években itt rendezte a futtatásokat.
A XIX. század vége felé a Ferencvárosban az 1870-90-es években létesült marha- és sertésvágóhídakra érkező állatok ideiglenes elhelyezésére szolgált, majd szemétlerakó lett, de a közelben volt egy katonai gyakorló- és lőtér és a honvédségi kórház, ami indokolta a barakkok elhelyezését.
Mozgalmas élet az első világháború éveiben el is kezdődik a területen.
A világháború harctereiről már az első háborús évben olyan nagy számú sebesült katonát kellett a főváros közkórházaiban elhelyezni, hogy Budapest katonai parancsnoksága kénytelen volt ideiglenes barakk-kórház építését kérni a Székesfővárostól.
Az építkezés már 1914 őszén megkezdődött, s két éven belül 120 ideiglenes barakk várta a frontokon megsebesült katonákat.
1916-ban az Üllői úti katonai kórháztábort ( Külső-Ferencváros Kispest felé eső, Üllői út menti rész) Mária Valéria főhercegnőről nevezték el, aki rendszeresen jótékonysági akciókat szervezett a telepen.
Még ebben az évben tíz újabb, ekkor már téglából készült barakk épült, majd 1918-ban az hat utolsó barakk épülete került átadásra.
1917-ben a Mária Valéria-telepet körülkerítették, a fabarakkokat hadifogolykórházzá alakították, a kőbarakkokban katonai elosztó kórházat működtettek.
Az őszirózsás forradalom után a hadifogolykórházat felszámolták, a barakkokat, pedig lakásokká alakították át, melyekbe először a hazatérő fővárosi illetőségű katonák, és a megszállt területekről elmenekült, egzisztenciájukat vesztett állami kistisztviselők költöztek.
A Tanácsköztársaság idején a IX. kerületi Direktórium a Ferencváros szegény munkáscsaládjait költöztette a fabarakkokba, majd 1919 őszétől helyükbe újabb, határon túli menekültek költöztek.
1920-ban a főváros intézkedéseinek köszönhetően a telep három jól elkülöníthető részre oszlik.
A telep középső része 80 fabarakkból áll, a telep fennállása alatt mindig itt a legnagyobb a nyomor, itt a legrosszabbak az életkörülmények.
A telep harmadik része az Ecseri útnál elhelyezkedő 16 nagyobb téglaépületből állt.
Az első időben 1033 egyszobás, komfort nélküli lakásban 8 ezer ember talált otthonra.
Az 1930-as évek második felében a telep bővült, a lakások a száma 1940-ben már 1776.
A telepen három, jól elkülöníthető rész alakult ki: délkeleten, a Határ út felé a 54 fabarakkot téglaépületté alakítottak át (kislakásos telep), amely a József Attila lakótelep építésének idejében is sokáig fennállt.
A telep középső része 80 fabarakkból állt, ahol a legnagyobb nyomor volt tapasztalható, s itt voltak a legrosszabbak az életkörülmények.
A telep harmadik része az Ecseri útnál elhelyezkedő 16 nagyobb téglaépületből állt.
1927-ben a Székesfővárosi Mérnöki Hivatal engedélyezte, hogy a barakkok előtt, a lakások hosszának megfelelő, másfél méternél nem szélesebb területeket a lakók előkertként használatba vegyék.
A kertek körülkerítése révén szűk utcák alakultak ki a barakksorok között.
A komfortérzet illúzióját a barakkok végén elhelyezett vécé és zuhanyzó adta meg végül.
„… A hajdani Mária Valéria telepre emlékezve akaratlanul is koncentrációs táborok döbbenetes képe villan elém.
Igen tábor volt ez is valaha, a szegények, a legnincstelenebbek lágere.
Nem volt körülfonva árammal töltött szögesdróttat lakóit sem őrizték fegyveres pribékek, az itt lakókat a nyomor, a kiszolgáltatottság kötötte a rozzant, düledező viskókhoz.
Egy átkos népnyúzó rendszer kegyetlen vastörvénye: az éhség, a munkanélküliség kényszerítette ide a társadalom kivetettjeit. …
…Akkoriban állondó ás általános volt a munkanélküliség.
Mi telepiek, többnyire munka nélkül, éhesen ődöngtünk a városban, vártuk telet.
A tél, illetve a hó szinte egyetlen segítője volt a nyomorgóknak. A havazás pénzt hozott szegényes konyhánkra. Ilyenkor csapatostul vonultunk a hómunkásokat felvevő helyekre. …”
Dankó István: Tíz év a nyomortelepen
Egy volt Mária Valéria telepi lakos emlékezik
Népszabadság 1960. december 1.
A telepen tanyát verő nyomor túléli az 1945 utáni koalíciós éveket és a Rákosi rendszert is, felszámolása nyilvánvalóan csak a barakkváros eltüntetésével volt lehetséges.
1945 és 1948 között mindenhol a háború okozta károk helyreállítása folyik, a nyomortelep megszüntetése nem kerül napirendre. A Horthy korszakban született nyomorteleppel a Rákosi korszak sem sokat tesz, inkább szégyennek tartja létezését, ezért szinte semmi adat nem maradt ránk ebből a korszakból.
A Kádár korszak gazdasági és politikai konszolidációja után a lakásépítések száma növekedik, ekkor következik be a Mária Valéria telep végzete is.
Egyrészt a városokba való áramlás gyorsuló folyamata követel meg új építkezéseket, másrészt a szükséglakótelep az egyik szégyenfoltja a rendszernek.
Így a Mária Valéria telep bontása 1957-ben megkezdődik és a bontással párhuzamosan elkezd épülni az új lakótelep is, mely a IX. kerületben a József Attila Lakótelep nevet kapta.
1966-ig négyemeletes komfortos lapos tetős téglaházakat építenek melyekben viszonylag kis méretű, de komfortos lakások találhatók.
Forrás:
József Attila Lakótelep
Fotók:Lazarus/MEK/Magvető
Magyar Tudat
Bátran nevezheti hazaárulónak, hiszen kiszolgálta Magyarország egyik
ellenségét a Szovjetuniót. Mert hogy az volt, hiába üldözték ki a náci németeket,
a szovjetek maguknak csinálták meg a boltot, míg végre ők is összeomlottak.
Ez ma is kálváriánk, hiszen voltunk fasiszták és kommunisták kiszolgálói is,
képtelenek vagyunk normálisan feldolgozni eme gyászos múltunkat. Temethető.