Ha még nem láttad

Légideszant műveletből és éleslövészettel egybekötött harcászati szintű mozzanatokból álló közös gyakorlaton vesznek részt amerikai és magyar katonák – összesen több mint hétszázötvenen – február 22. és március 3. között.
A Warlord Rock 2015 közös gyakorlat célja, hogy a harcoló, harctámogató és harci kiszolgáló erők szövetséges együttműködésben készüljenek fel a légideszant műveletek tervezési, szervezési és vezetési feladataira. Amerikai részről a 173. Légi Mozgékonyságú Dandár, a Magyar Honvédségtől pedig az 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalja, a 25/88 Könnyű Vegyes, valamint a 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj kijelölt állománya vesz részt a gyakorlaton. A feladatokat négy kiemelt helyszínen, az olaszországi Aviano-i légibázison, a pápai bázisrepülőtéren és a várpalotai gyakorlótéren hajtják végre magyar irányítás alatt.
A NATO vezetési elvek szerinti közös gyakorlat egyik mozzanatát február 26-án Ben Hodges altábornagy, az amerikai haderő európai parancsnokságának parancsnoka (Headquarters, United States Army Europe – USAREUR, Commanding General) és Hende Csaba Magyarország honvédelmi miniszter együtt tekinti meg.

Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

magyartudat.com

2 thoughts on “Warlord Rock 2015 – Amerikai-magyar közös gyakorlat (OS)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás