![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/Kuruc_zászló.jpg)
A 17-18. század függetlenségi mozgalmainak, Thököly Imre (1680-1690) és II. Rákóczi Ferenc (1703-1711) fejedelemségének katonáit nevezték kurucoknak.
A huszárság történetében kurucok alatt azt az átmeneti időszakot értjük, amikor a huszár fő fegyvere a kopja helyett a kard lesz, amikor rátér a szabályos egyenruha és hadszervezet útjára, de még nem a császári-királyi hadsereg soraiban.
A magyar huszár ekkor „két pogány közt egy hazáért” harcol. Apafi Mihály (1651-1690) erdélyi fejedelemsége, az általa támogatott bujdosók és kurucok, Thököly Imre sőt a Habsburg-házhoz hű főurak is kénytelenek a török és német hatalom között egyensúlyozni és próbálnak egy magyar nemzeti hadsereget létrehozni. Huszáraik részt vesznek a török kiűzésében, majd Rákóczi oldalán harcolnak a Habsburgok ellen az ország szabadságáért. Végül egy részük külföldi szolgálatba áll, más részük alapítója lesz az új császári-királyi huszárezredeknek.
Ez a korszak hadtörténeti szempontból egész Európában az átalakulás ideje. A páncélos nehézlovasság helyébe a tűzfegyverek, a főúri bandériumok és alkalmi zsoldosok helyébe az állandó állami tömeghadseregek lépnek, egységes fegyverzettel és egyenruhában.
A könnyűlovasság felértékelődik s eszményi formáját a magyar huszárságban találja meg. A huszár a kopja elhagyásával még inkább a portyázó hadviselésre tér, pisztollyal és puskával felszerelve pedig tűzerőhöz is jut s bármely korszerű lovassági feladatra alkalmassá válik.
A huszárezredeket felállító főurak szabadon határozzák meg a zászló és egyenruha formáját és színét, ezért ez a huszártörténelem legszínesebb és legváltozatosabb korszaka. Az egységek gyakran évenként alakulnak, feloszlanak, más zászló alatt, más egyenruhában szolgálnak tovább.
A kopjás huszárok szervezeti formája a (gyakran ötven fős) század (kompánia, zászló) volt, ennél nagyobb csapat ritkán szolgált a végvárakban. Századerejű egység volt a megyei és főúri bandériumok lovassága, az erdélyi fejedelmek lovaspuskásai is.
Az 1660-as évektől a császárai hadsereg reformjának hatására először a legnagyobb főúri családok szerveztek egy-egy lovasezredet. Thököly is erre törekedett. II. Rákóczi Ferenc pedig már teljesen így szervezte lovasságát. 1703 és 1711 között lovasezredről tudunk, miközben a másik oldalon, a császáriaknál is számos magyar lovasezred szolgált.
Ezek mind huszárok voltak. Bár megkülönböztettek karabélyos ezredeket, ezek is huszár módra harcoltak és öltözködtek, csak a szablya és pár pisztoly mellett puskával is felszerelték őket. De a korszak magyar lovassága sem a lovas puskás, sem a dragonyos (lovasított dragonyos) harcmodort nem alkalmazta.
Néhány nagy ütközet kivételével a kuruc kor huszárezredeit nem zárt alakzatban, hanem századonként (zászlónként) vagy ennél is kisebb portyázó egységekben alkalmazták. Az előőrs és utóvéd szolgálat, felderítés, rajtaütés, zsákmány- és fogolyszerzés, éjszakai harc, az ellenség hátában végrehajtott több száz kilométeres menetek – ezek voltak legnagyobb sikereik. A nagy összfegyvernemi csatákban, tüzérség és gyalogság ellen gyakran kudarcot vallottak, illetve önkényesen elhagyták a harcteret vagy zsákmányoláshoz fogtak.
A kopja elhagyása után a szablya lépett elő főfegyverré. Ennek jellegzetes magyar formája egyenes keresztvasú, csepp alakú markolatvégű, széles, enyhén ívelt, vércsatornás, fokéles. Az ujjakat néha lánc védi. Hüvelye fekete bőrrel borított fa, vas szerelékkel.
Mellékfegyverként használnak fokost, buzogányt, csákányt, ritkán hegyestőrt, pallost. A buzogány egyértelműen rangjelző, ahogy a süvegen viselt toll és forgó, vagy a farkas-, hiúz- és párduckacagány.
Lőfegyver az első nyeregkápa mellett fatokban hordott pár pisztoly és a bal vállra vetett pantallér szíjon függő különféle típusú puska.
A lőfegyver kezdetben keréklakatos, később franciakovás rendszerű.
A 17. század során a magyar öltözet és nemzeti egyenruha stílusa véglegesen kialakul. A sisakot és páncélt – amelyet nyugaton még sokáig használ a nehézlovasság – a magyar katona teljesen elhagyja, csak egyesek hordanak a ruha alatt láncinget vagy karvasat. Télen prémes szélű, színes leffentyűs süveg, nyáron fekete nemezsüveg fejfedő, félhosszú posztódolmány, selyemöv, magyar nadrág, csizma – ez addig kizárólagos sárga mellett piros, fekete, zöld színekben – és posztóköpeny a kuruc kor huszáröltözete. Ekkor lesz általános és ezredként egységes a színes posztó, fecskefarok alakú lótakaró (sabrak), a szablya mellett viselt lapos posztótarsoly és a bal vállon átvetett szíjon viselt tölténytáska (lóding).
A kor huszárjai nagyon színes, változatos és meglepő színösszetételű egyenruhákban pompáztak. Leggyakoribb színek a piros, fehér, zöld, sárga, narancs, világos- és sötétkék, de hordtak hamuszürke, violaszín, rózsaszín, barna, fekete ruhadarabokat és olyan színeket, amelyeket ma már nehéz azonosítani (tengerszín, testszín, publikán szín).
A tisztek és altisztek a legénységtől eltérő színű vagy fordított színösszetételű és finomabb anyagú ruhát hordtak.
![]() |
Kuruc lovas és tiszt (1703-1711)
Lovas fehér köpenyben, zöldruhás tiszt és mentéje (1-3) |
Kuruc lófelszerelés (1703-1711)
Szürke ló a felszerelés darabjaival |
![]() |
![]() |
Fehér ruhás kuruc huszárok
Piros süveg, fehér ruhás lovas és gyaloghuszár, piros tarsoly (1-4) |
Dolmány (1703)
Piros dolmány és szabásmintája, pitykegomb és kuruc hajviselet (1-4) |
![]() |
Forrás : tudásbázis
magyartudat.hu