Katonai tiszteletadással emlékezünk azon bajtársainkra, akik a második világháború egyik legtragikusabb csatájában, a Don menti harcokban – a kapott parancsot nem mérlegelve, nem felülbírálva, feltétel nélkül végrehajtva – életüket áldozták, honvéd esküjükhöz híven – hangsúlyozta Sándor Zsolt dandártábornok január 10-én, pénteken, Tatán, a doni hősök emlékművénél, az áttörés 71. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
„A magyar katonákat arra készítették fel, hogy a hasonló erejű ellenfelekkel szemben meg tudják védeni hazájukat, nem pedig arra, hogy a világ legnagyobb hadseregével szemben megoldhatatlan feladatokat vállalva harcoljanak” – fogalmazott a rendezvényen az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka.
Sándor dandártábornok hozzátette: a Donnál küzdő magyar katonákra hősként kell tekinteni, mivel megkísérelték a lehetetlent, azaz a megfelelő felszerelés és technikai eszközök hiányában, mínusz 40 Celsius-fokos hidegben, bátorsággal, hősiességgel, a siker legkisebb reménye nélkül harcoltak.
A dandár, a város önkormányzata és a Honvéd Bajtársi Klub által szervezett megemlékezésen Sárközi József nyugállományú ezredes, a klub elnöke hangsúlyozta: a mai katonanemzedékeknek kötelességük az emlékezés. A megbecsülés és a tisztelet nemcsak azoknak jár, akiknek a neve az emlékműbe vésve is megtalálható, hanem a névtelen hősöknek is.
Az ünnepség Horváth József őrnagy, tábori lelkész a hősök emlékéért elmondott imájával, valamint koszorúzással és gyertyagyújtással ért véget.
Szűcs László (honvedelem)
magyartudat.com