Alattomos közömbösség: akik tehetnének, nem tesznek semmit, egy másik irányba néznek. Nem érdekli őket mások fájdalma, sőt, mintha örömet okozna nekik a szenvedés. Sajnálatos és nagy szégyen ez a nemzetnek, mert csak magukra koncentrálnak, megfeledkezve küldetésükről. Ők azok, akik önző módon csak saját érdekeiket tartják szem előtt, ügyet sem vetve a pénzvilág urai által vezérelt sanyargatásra.
Márpedig a fondorlatos, alattomos ügyködések nem tartanak az idők végezetéig. Előbb – utóbb eljön az a pillanat, amikor együttesen, egységben kell cselekedni, amikor halasztást nem tűrően, menekülni kell a rettenetes félelmet gerjesztő idegen hatalom karmai közül. Pártoskodás helyett egységesen a gyarmatosítók megsemmisítésére kell koncentrálni.
Választások előtt, mindenki saját meggyőződése mellett érvel, kevesen mérik fel annak veszélyét, hogy társadalmunk rég óta egy lefagyott, lebénult, fásult és nem utolsó sorban tudattalan állapotban van. Ebben a helyzetben mindenki készségesen elfogad mindenféle ígéretet, figyelmen kívül hagyva azt az „aprócska” tényt, hogy a különböző pártok eltérő ígéretei újabb megosztáshoz vezetnek, újabb feszültséget és még kevesebb közös találkozási pontot teremtenek az erős egységgé szerveződés folyamatához.
A hatalom közömbös kiszolgálói karosszékükben hátradőlve élvezettel figyelik az eseményeket. Küldetésük beteljesülni látszik, a zűrzavar és a káosz életünk szinte minden területén tapasztalható. Számukra egy a lényeg, hogy a legyengített, megfélemlített társadalom utolsó leheletét magukba építve, még jobban megerősödjenek és megsemmisítsék a maroknyi magyar nemzetet.
Mintha sosem olvastunk volna népmeséket, mintha elfelejtettük volna őseink tanítását, szétforgácsolódtunk. Pedig lelke mélyén mindenki nagyon is tudja, hogy „egységben az erő”. A fröcsögések, pocskondiázások, provokátorok által gerjesztett feszültségek akcióira újabb mocskolódás, jó esetben ígérgetés a válasz, pedig már régóta más fajta reakcióra várunk. A közömbösöknek köszönhetően, a konkrét lépések egyre csak váratnak magukra.
Nem lenne előnyösebb harcolni azért, hogy felébredjünk ebből az álmatag tudattalan állapotból? A közömbösek nem alszanak! Szívtelenül vesznek tudomást arról, hogy egyre nagyobb a zűrzavar. Hol van végre az a karizmatikus, elszánt, a magyar nemzet sorsa iránt elkötelezett vezető, aki nem csak ígér, hanem tesz is a társadalom előbbre jutásáért? Aki a pártoskodás helyett a hazaárulókat a közömbösökkel együtt könyörtelenül elszámoltatja? Hol van aki hazánkban rendet teremt és a pénzvilág urait könyörtelenül kisöpri és többé írmagját sem hagyja a sanyargatásnak?
magyartudat.com
Remek írás! Ám a könyörtelen elszámoltatás álom marad. Mint ahogy senki sem születik bűnözőnek, úgy a Parlamentbe kerülők is naívan így indulnak, aztán… Viszont a közömbösség „legyűrőzött” az utca emberéhez is. Sínekre esett beteg embert nem segítenek fel, a mentőknek nem adnak elsőbbséget és még hosszan lehetne sorolni. Mi lett veletek magyarok???
„Unalom a rosszra hajló embert rosszá, a jóra hajlót boldogtalanná teszi, s valóban szánakozásra méltó kinek az életben dolga nincs.” Széchenyi: Hitel
„S maguk tudják munkásságaik által elejét venni jövendő elaljasodásoknak.” Emlékezzünk a magyar nemesség volt a mai szóval uralkodó osztály, amely magának tartotta fenn az ország vezetés jogát.
„Hogy a nemesség nagyobb részének olly szívre ható szegénysége, hiányos vagy semmi nevelése s ekképp égbekiáltó tudatlansága s járatlansága közt, olly törvények alatt, melyek a rendbontóknak kedveznek, inkább mint a rendszeretőknek, a közhenyélésnek közepette, nincs a hazában több baj, több veszély, mint melynek tanúi vagyunk.
1945 Az idegen hatalom segítségével megint a buták, ostobák jutottak hatalomhoz. Ők lettek az új uralkodó osztály. A párthoz való hűség kellett a bármilyen vezetői poszt betöltéséhez is. Négy elemis megyei főispánokkal, akarták építeni az új mindennél fejlettebb társadalmat. Két év alatt lecserélték az egyetemi oktatói gárdát. Mivel a józanész ritka kincs, ma a demokrácia nevében a (buta) többség uralkodik. Megint csak felejtették Széchenyit, aki szerint „az önkény rendszerint karöltve jár az ostobasággal”.