Az izraeli nagykövetség a lehető leghatározottabban elítéli a szentgotthárdi polgármester azon kijelentését, amelyben azzal vádolja Izraelt, hogy a párizsi terrorakciók mögött áll.
Izrael Állam Nagykövetsége hétfői, közleményében azt írta: Huszár Gábor szavai „ismételten bizonyítják azt, hogy vannak, akik nem tanulnak a történelemből, és továbbra is a zsidó államra, Izraelre és a zsidókra vonatkozó összeesküvés-elméleteket és negatív nézeteket hangoztatnak”.
Az ilyen jellegű uszítás vezetett a zsidók legnagyobb tragédiájához Magyarországon is – tették hozzá.
A nagykövetség sajnálatosnak nevezte, hogy „egy közszereplő, Szentgotthárd fideszes polgármestere – aki példakép kellene, hogy legyen a választókörzetében – ilyen hamis és nevetséges állításokat mond”.
Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten és az az ország, amely a népe ellen elkövetett több ezer terrortámadás áldozata. A polgármester a kijelentésével összekeveri az elkövetőket és az áldozatokat – áll a közleményben.
magyartudat.com
A magyaroknak is így kellene tenniük, minden (vélt) támadást hatékonyan, azonnal visszaverni. Állandó megfigyelés alatt tartva, ki mit mond a magyarságról, vagy éppen mit gondol, s azonnal megtorolni. Rövidesen leszoknának a szemétkedésről.
Kevés népnek van ilyen jó érdekérvényesítő képessége, tanulhatnánk tőlük!
Gyomor kérdése az egész. No meg arcbőr vastagságé. A magyarok érdek érvényesítő képessége azért kicsi, mert a legtöbben elhiszik, hogy aki magyarul beszél, az magyar.